A feketedobozok információi adhatnak magyarázatot a szerencsétlenség okaira

 

Több ország is megtiltotta a Boeing 737 MAX 8 típusú utasszállító gépek repülését. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a tavalyi indonéz és a múlt heti etióp repülőgép-katasztrófa között a gépek típusán kívül más összefüggés is van, indokolttá válhat az összes gép átvizsgálása – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Az etióp légitársaság Nairobiba induló Boeing 737 MAX 8-as gépe röviddel a felszállás után lezuhant vasárnap Addisz-Abebától 45 kilométerre, Bishoftu település térségében, fedélzetén nyolcfős személyzettel és a több mint 30 országból származó 149 utassal. A szerencsétlenséget senki nem élte túl. Egy szintén Boeing 737 MAX 8-as típusú gép, amelyet a Lion Air indonéz légitársaság üzemeltetett, tavaly október 29-én a Jávai-tengerbe zuhant, a szerencsétlenségben 189 ember halt meg.

A két tragédia okán több ország is megtiltotta az ilyen típusú Boeing gépek repülését, a vizsgálatok azonban még egyik esetben sem zárultak le.


Repülőszerencsétlenség Etiópiában

A repülő két feketedoboza fontos információkkal szolgálhat

Egy repülőgép-baleset után az egyik legfontosabb – a túlélők felkutatását követően –, hogy a gép feketedobozait megtalálják, és a bennük tárolt információkat elemezzék – tájékoztatott a közrádió Napközben című műsorában Sajtos Zoltán, az Aero Magazin főszerkesztője.

Mint mondta, az utasszállító gépek mindegyikén két feketedoboz van, az egyik a repülési adatokat rögzíti, a másik a pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket, mindkettő rendkívül fontos információkat tartalmazhat.

Jelenleg az etióp légitársaság gépének balesete kapcsán annyi információ látott napvilágot, hogy a felszállást követően a pilóták rádión keresztül közölték, hogy akadt egy kis problémájuk, ami miatt visszafordulnának – ismertette a nyilvánosságra került információkat Sajtos. Végül hat perccel a felszállás után a gép lezuhant – tette hozzá.

Sajtos elmondása szerint hat perc alatt körülbelül 3-4 ezer méter magasságig képes felemelkedni egy ilyen típusú gép, ebben az állapotban a legnagyobb teljesítményen működnek a hajtóművek, jelentős hőt és energiát termelnek, nagy sebességgel halad a gép. A roncsok és a helyszíni képek alapján azonban durva becsapódást élhettek át az utasok és a legénység – magyarázta a főszerkesztő.

Csillapítható a zuhanás sebessége

Laikusként felmerülhet sokakban a kérdés, hogy miért nem képesek csillapítani a zuhanás sebességét a pilóták valamilyen manőverrel. Sajtos Zoltán erre reagálva elmondta, minden repülőgép képes siklani a levegőben, a hajtóművek leállása után is alkalmasak lehetnek ezzel a módszerrel a leszállásra, vagy legalábbis a talajhoz való közelítésre. Az ilyen és ehhez hasonló manőverezés azonban műszakilag teljesen ép géppel vihető véghez sikeresen – tette hozzá.

Ki kell vizsgálni a két gép balesetének okait

A múlt heti etióp balesethez hasonló történt tavaly a Lion Air indonéz légitársaság szintén Boeing 737 MAX 8-as típusú gépével, amely a Jávai-tengerbe zuhant. Akkor a felszállás után 11 perccel következett be a katasztrófa, a baleset körülményeit jelenleg is vizsgálják – emlékeztetett a főszerkesztő. Hozzátette: az indonéz baleset első vizsgálatai szerint a repülőgép állásszögadó műszere mutatott eltérést. Ez a műszer hivatott mutatni, hogy milyen szögben áll a repülőgép szárnya, és a repülőgép teste.

Az Európai Unióban nem repülhetnek 

Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) hétfőn bejelentette, hogy módosításokat írt elő a Boeing repülőgépgyártó cégnek az Etiópiában balesetet szenvedett repülőgép típusára, de nem állítja le a gépek repülését.

Kedd esti értesülések szerint az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség felfüggeszti az összes Boeing 737 MAX 8 és MAX 9-es üzemeltetését a kontinensen. Az unió légi közlekedési szerve kedden az MTI-nek megküldött közleményében azt írta, este 8 órától határozatlan időre kitiltja a tagországok légteréből a Boeing MAX típusokat, emellett a harmadik országbeli üzemeltetők nem repülhetnek át az unió légterén a típussal.

Jelenleg mintegy négyszáz ilyen típusú Boeing repül a világon, amelyek körülbelül harmadát ideiglenesen leállították – mondta Sajtos. Ameddig nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy valami típushiba hiba lenne a gépekben, ami veszélyezteti a repülés biztonságát, addig nincs ok arra, hogy a többi gépet a földön tartsák – így szól az FAA álláspontja.