Az osztrák hadseregben kapott kiképzést a bécsi dzsihadista

 

Az osztrák hadseregben kapott kiképzést, és tanulta meg a fegyverhasználatot az az osztrák dzsihadista, akit nemrég fogtak el Szíriában. A sajtó a korábbiaknál is súlyosabb mulasztásokat tárt fel az üggyel kapcsolatban. Heinz-Christian Strache alkancellár vizsgálatot sürget a hatóságok felelősségének megállapítására – hangzott el az M1 Híradójában.

Az Abdul Kadír az egy héttel ezelőtt készült videófelvételen elmondta, hogy Bécsből érkezett, és szeretne oda visszatérni, hogy emberséges igazságszolgáltatás elé álljon. Az osztrák belügyminisztérium rövid idő alatt azonosította. A most 27 éves férfi valódi neve Azad Göktas, aki török családban született és nőtt fel Ausztriában, majd szélsőséges iszlamista tanok hatására érkezett Szíriába.

Újabb részletek kerültek elő

Azad Göktasról egymás után derülnek ki a részletek. Az osztrák sajtó kiderítette, hogy a férfi nem volt ismeretlen a hatóságok előtt – amelyek még az eddig ismertnél is súlyosabb mulasztásokat követhettek el a férfi ügyében.

Göktas a múlt hétvégén került az Iszlám Állam ellen harcoló erők kezére. Miután nyilvánosságra került a férfiról készült videó, kiderült, hogy már dzsihadista harcosként 2014-ben hazatért, hogy lőtt sebét egy osztrák kórházban kezeljék. A férfi egy évre visszamenőleg a munkanélküli segélyét is felvette. Gyógyulása után  pedig a hatóságok nem akadályozták meg, hogy visszatérjen a szíriai harctérre.

A Kronen Zeitung című napilap most újabb részleteket tárt fel Göktas ügyében. A férfi 2010-ben, sorkatonaként alapkiképzést kapott az osztrák hadseregben, itt tanulta meg a lőfegyverhasználat alapjait is, majd Szíriába ment harcolni a dzsihadisták oldalán.

Az osztrák hadsereg 2015-ben Göktast veszélyes besorolásúvá minősítette, az intézkedéssel megtiltotta, hogy a jövőben katonai gyakorlatokra rendeljék. Erről a tényről nem értesítette a hadsereg a belügyi hatóságokat, ezért a dzsihadista ellen csak a következő évben adtak ki nemzetközi körözést.

Átfogó vizsgálatot sürget az osztrák alkancellár

Az osztrák alkancellár most átfogó vizsgálatot sürget annak kiderítésére, hogyan hagyhatták a hatóságok, hogy a dzsihadista hazatérjen, háborítatlanul éljen Ausztriában, majd zavartalanul visszautazzon a szíriai harctérre. Heinz-Christian Strache kijelentette, az Iszlám Állam harcosainak nincs keresnivalójuk Ausztriában. Ezért a kormány semmilyen lépést nem tervez a külföldi fogságban lévő iszlamisták érdekében.

 

A dzsihadista terrorszervezet bukásával egyre több, nyugati születésű fegyveres kerül a kurd vezetésű szíriai erők fogságába. A legtöbben abban bíznak, hogy visszatérhetnek eredeti hazájukba – részben azért, mert ott enyhébb büntetésre számíthatnak.

Egy marokkói származású fiatalember Olaszországban nőtt fel, és szeretne oda visszamenni. A mindössze 22 éves dzsihadista két hónapja adta meg magát. Elmondása szerint akkor ábrándult ki az Iszlám Államból, amikor látta, hogy annak vezetői elmenekülnek.

Arról is beszámolt, hogy az utóbbi időben a szervezet parancsnokai már alig foglalkoztak a szíriai harcokkal. Erőforrásaikat arra használták, hogy minél több emberüket kicsempésszék az ostromlott területről a menekülő civilek közé rejtve.

Ezek a terroristák, akik a harcok elől menekülnek, alvó terrorista sejtekhez csatlakozhatnak, majd parancsra bármikor akcióba léphetnek.

A címlapfotó illusztráció.