Ismét rakétakilövésre készül Észak-Korea?

 

Egyre több szakértő jut arra a következtetésre, hogy ismét rakétakilövésre készülhet Észak-Korea. A műholdas felvételek és a kémek jelentései szerint gyanús mozgások vannak a rakétaindító bázisnál és abban a létesítményben is, ahol a rakétákat összeszerelik. Állítólag nem a kudarccal végződött második Trump-Kim Dzsongun csúcs után, hanem már a találkozó előtt elkezdődött az újjáépítés. Az amerikai elnök még bizakodik – hangzott el az M1 Híradójában.

Győzelemittas hangvételű, csaknem tíz perces kisfilmben számolt be nemrég a phenjani állami televízió a február végén Vietnamban tartott csúcstalálkozóról.

A riport tanúsága szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök remekül megértették egymást és megegyeztek abban, hogy véget kell vetni a két nép közötti ellenségeskedésnek.

Arról egyetlen szó sem esett, hogy a csúcstalálkozó a tervezettnél hamarább, megállapodás nélkül ért véget, és még a közös ebédet is lemondták.

Az észak-koreai hírügynökség csak március 8-án ismerte el, hogy a beharangozott fényes győzelem elmaradt, amiért természetesen csakis az Egyesült Államokat terheli a felelősség. Elemzők szerint ez a beismerés is annak a jele, hogy Észak-Korea újabb rakétakísérletre készül.

Erre utalnak a két nappal korábban megjelent kereskedelmi műholdas felvételek is, amelyek a Tongcsang-ri nevű rakétakilövő-állomásról készültek. A telepet a két elnök tavalyi, szingapúri találkozója után részben lebontották, ám a képek tanúsága szerint ismét üzemképes állapotban van.

A hírt megerősítette a dél-koreai katonai hírszerzés is, amely élénk tevékenységet észlelt a főváros közelében lévő, szanumdongi üzem környékén. Itt építik a legújabb ballisztikus rakétákat, amelyeket innen szállítanak a kilövőállomásokra.

Donald Trump amerikai elnök azt mondta, nagyon csalódott lenne, ha Phenjan újabb tiltott rakétakísérletet hajtana végre. „Az idő majd eldönti, de én úgy érzem, hogy nagyon jó a kapcsolatunk Észak-Koreával és Kim elnökkel, és ez így is marad. Kellemetlen meglepetést okozna, ha bármi olyat tenne, ami negatív értelmet adna a megegyezésünknek, majd meglátjuk, mi történik” – mondta az amerikai elnök.

Donald Trump optimizmusára árnyékot vethet az a hírszerzési információ, amely szerint a Tongcsang-ri rakétakilövő állomás helyreállítása már február közepén, tehát még a vietnami csúcstalálkozó előtt megkezdődött. Szöuli elemzők szerint nem kizárt, hogy a rakétakísérlet előkészületeivel Phenjan az amerikai kormányzatot akarja próbára tenni, hátha ki tud csikarni egy jobb ajánlatot.

Kim Dzsongun Hanoiban a szankciók teljes feloldását kérte, ám – ahogyan Donald Trump fogalmazott – keveset ígért cserébe. A szankciók feloldása létfontosságú volna a kommunista rezsim számára, mivel Észak-Korea újabb éhínség küszöbén áll.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2006-ban tiltotta meg Észak-Koreának a nukleáris robbanófejjel is felszerelhető, ballisztikus rakétákkal kapcsolatos tevékenységet, és büntetőintézkedéseket léptetett életbe. Phenjan azóta sem mondott le a kísérletekről, és állítólag már olyan rakétát is képes kilőni, amellyel az Egyesült Államokat és szövetségeseit fenyegeti.