Házukkal együtt kapott fel egy családot a tornádó

 

Az ötéves kisfiú és szülei csodával határos módon élték túl a katasztrófát. A kádba bújtak a forgószél elől, így sikerült életben maradniuk. Az Amerikában történt tragédiában legkevesebb huszonhárman haltak meg, a család volt az utolsó, akiket még kerestek. A körülményekhez képest jól vannak.

„34 éves vagyok, ez az első alkalom, hogy repültem, egy tornádóban történt” – mondta a kórházi ágyán fekvő férfi, aki többek között láb- és csuklótörést szenvedett. Ben Robertson a feleségével és öt éves fiával összekapaszkodva a fürdőszoba kádjában keresett menedéket a tornádó elől, amely még vasárnap csapott le a környékükre – és a házukkal együtt őket is magával ragadta. Csodával határos módon mindhárman túlélték a nem mindennapi kalandot – közölte az M1 Híradója.

„Szia kishaver, hogy érzed magad?” – köszönti videótelefonon keresztül kisfiát, aki három nap után először lát viszont. A gyermek egy szomszédos kórteremben lábadozik. Felesége viszont egy másik kórházban van, ő ugyanis komolyabb sérülést szenvedett, a csípője tört el.

Sokan azonban nem élték túl a tornádót. Összesen 23-an vesztették életüket. Sokáig attól tartottak, hogy az eltűntek miatt növekedhet a halálos áldozatok száma is. Mostanra kiderült: Robertsonék voltak az utolsók, akiket még kerestek.

Donald Trump elnök a hét elején bejelentette, hogy pénteken Alabamába, a tornádó által legerősebben sújtott területekre utazik.

A címlapfotó illusztráció.