Kim Dzsongun hazaért az észak-koreai-amerikai csúcstalálkozóról

 

Kedd hajnalban visszaérkezett Phenjanba vietnami utazását követően Kim Dzsongun észak-koreai vezető – jelentette az észak-koreai állami hírügynökség.

A Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) híradása szerint Kim „sikeresen” zárta vietnami hivatalos látogatását és a második észak-koreai-amerikai csúcstalálkozót. A KCNA a Trump-Kim-csúcs részleteit egyáltalán nem említi. Arról sem számol be, hogy a találkozó a tervezettnél előbb véget ért, és nem fogadtak el semmilyen megállapodást.

Kim Kínán keresztül, vonattal utazott Észak-Koreából Vietnamba a múlt héten, ahonnan szombaton indult vissza Phenjanba.

Pompeo bízik a párbeszéd folytatásában

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter helyi idő szerint hétfőn kijelentette: bízik abban, hogy Washington és Phenjan között folytatódik a párbeszéd, és a következő hetekben amerikai delegáció utazhat Észak-Koreába.

„Bízom abban, bár nincs rá garancia, hogy folytatni tudjuk, és a következő pár hétben a csapatom ellátogathat Észak-Koreába” – fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy igyekeznek azonosítani azokat a területeket, ahol a két ország érdekei egybeesnek.

Pompeo elmondta, hogy Kim Dzsongun meggyőződése, hogy nukleáris fegyverek nélkül Észak-Korea és a kimirszenista rendszer összeomlik, és csak az atomfegyverek képesek szavatolni az ország biztonságát.

Donald Trump amerikai elnök szerint azért ért véget korábban, megállapodás nélkül a találkozó, mert Phenjan az összes szankció feloldását követelte. Észak-Korea viszont azt állítja, hogy a szankciók részleges feloldását kérték a jongbjoni nukleáris létesítmény leszereléséért cserébe.

A címlapfotó illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)