Belehalt sérüléseibe egy ismert francia dzsihadista Szíriában

 

Belehalt egy korábbi légicsapásban szerzett sérüléseibe Jean-Michel Clain francia dzsihadista az Iszlám Állam utolsó szíriai zárványában – közölte a terrorszervezethez csatlakozott iszlamista özvegye kedden.

A France Inter francia közrádió február 21-én közölte, hogy Jean-Michel Clain fivérével, Fabiennel az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes koalíció légitámadása végzett. Az akkori tájékoztatás szerint Jean-Michel Clain a légicsapásokban súlyosan megsebesült.

A csak Dorothee néven bemutatkozó iszlamista özvegy beszámolt arról, hogy több mint egy héten át próbálta ápolni sebesült férjét, aki szenvedett, de a Baghúz nevű faluban nincs kórház, így vasárnap elhunyt – tette hozzá.

A testvérek ellen nemzetközi elfogatóparacsot adtak ki a francia hatóságok a 2015. november 13-i párizsi merényletekben játszott szerepük miatt.

Fabien Claint azonosították a francia nyomozók azon a hangfelvételen, amelyen az Iszlám Állam a párizsi merényletek másnapján elkövetőként jelentkezett. Jean-Michel a felvételen vallási dalokat énekelt.

Dorothee elmondta azt is, hogy egy másik francia nő, Hayat Boumeddiene, aki szintén csatlakozott az Iszlám Államhoz, a múlt héten vesztette életét a szélsőségesek utolsó szíriai zárványa elleni bombázásokban.

Boumeddiene élettársa, Amedy Coulibaly 2015-ben több túszt ejtett egy párizsi kóser élelmiszerboltban. A túszdrámának négy ártatlan halálos áldozata volt. A férfit a rendőrség különleges egységei túszszabadítási akciójuk során lelőtték. A nő néhány nappal a terrorcselekmény előtt testvéreivel együtt utazott Madridból Törökországon át Szíriába. Őt azzal gyanúsították, hogy segítette élettársát a támadás előkészítésében.

Dorothee az AP amerikai hírügynökségnek horrorfilmhez hasonló állapotokról számolt be Baghúz településén. Mint mondta, mészárlás folyik a faluban állandó lövöldözéssel. Az emberek hason fekve igyekeznek elkerülni, hogy kereszttűzbe kerüljenek. Hozzátette: hét éves lánya életét vesztette, másik lánya pedig megsebesült egy robbanásban két héttel korábban.

Dorothee kijelentette, hogy nem kíván visszatérni Franciaországba. Mint mondta, azt akarja, hogy Franciaország hagyja békén.

A 38 éves nő az amerikai támogatást élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet fogta el. Az SDF március 1-jén indította meg a végső támadást Baghúz ellen. Ezt megelőzően a harcok Baghúznál átmenetileg szüneteltették a civilek kimenekítése érdekében. Az ernyőszervezet végzi egyben a zárványból menekülők biztonsági ellenőrzését is.

A címlapfotó illusztráció.