Veszélyt jelenthetnek Európára a dzsihadista táborokból visszatérők

 

Több dzsihadista kiképzőtábor is működhet Bosznia-Hercegovinában, olyanok is, ahol kiskorúakat tanítanak a harcművészetre – írta meg a helyi sajtó. Szakértők szerint emellett komoly kockázatot jelent a korábban Szíriában harcoló dzsihadisták visszatérése a Balkánra – hangzott el az M1-en.

Két bosnyák lány 2014-ben, 15 és 14 évesen csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista harcosaihoz. Bécsből szöktek Szíriába, távozásuk nagy port kavart. Történetüket a helyi sajtó is megírta.

A lányok azóta több gyermeket is szültek

A kiskorú fiatalok ugyanis 5 évvel ezelőtt, szüleik beleegyezése nélkül indultak el az osztrák fővárosból. Törökországon keresztül jutottak el Szíriába. Miután megérkeztek, az Iszlám Állam propaganda célra használta a róluk készült burkás fotókat, hogy így még több fiatalt csábítsanak a szervezethez. A lányok azóta több gyermeket is szültek.

A bosnyák lapok most arról számoltak be, hogy a két lány életben van, és elhagyná a dzsihadisták táborát, Szíriából pedig Ausztriába térnének vissza. Az osztrák sajtó szerint ugyanakkor hivatalosan még nem kérték ezt, vélhetően azért, mert visszatérésük esetén biztosan eljárás indulna ellenük.

Az Iszlám Állam bukása után nem ők az egyedüliek, akik korábban a szélsőségesek oldalán harcoltak, és most visszatérnének Európába.

A legtöbben Bosznia-Hercegovinába jöhetnek vissza

A Balkánra több százan jöhetnek vissza, a legtöbben Bosznia-Hercegovinába. Ide elsőként a 24 éves Ibro Cufurovic érkezhet meg, aki 2013-ban hagyta el az országot. Édesapja az M1-nek arról beszélt: fia, a kiutazása előtt, fél évig kiképző táborban vett részt.

„Szarajevóba utazott egy kurzusra, ahol hat hónapig valószínűleg fegyveres kiképzést kapott” – mondta az apa, aki hozzátette: fia korábban nem volt katona, így képzés nélkül nem tudott volna csatlakozni a harcokhoz.

Bosznia-Hercegovinában jelenleg is több kiképzőtábor működhet. Olyanok is lehetnek, ahol kiskorúakat tanítanak harcművészetre.

Az Asker, vagyis törökül harcos elnevezésű táborban a legutóbbi információk szerint mintegy száz öt és tizenöt év közötti gyerek kaphat katonai kiképzést, és tanulhat az iszlámról. Fegyvereket ugyan nem használnak, de a helyi sajtó szerint a központ minden másban hasonlít egy katonai kiképzőtáborhoz. A vezetőik mögött pedig olyan személyek állnak, akiket korábban kapcsolatba hoztak a terrorizmussal és az iszlám egyik radikális ágával, a szalafista mozgalommal.

Az országon áthaladó több ezer bevándorló közül már hat emberről derült ki, hogy valamelyik terrorszervezetnél szolgált, és sokan lehetnek azok is, akik korábban aktívan részt vettek a szíriai és iraki harcokban – közölte az M1 Híradója.