Pert nyert a belga kormány két dzsihadista nő és gyermekeik hazatelepítése ügyében

 

A brüsszeli fellebbviteli bíróság szerdán helybenhagyta a belga kormány fellebbezési kérelmét, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet harcosaitól született hat gyermeknek és anyjaiknak a hazaszállítását elrendelő alsóbb fokú törvényszéki döntés ellen nyújtott be.

Egy belga bíróság ugyanis tavaly elrendelte, hogy Brüsszelnek a 26 éves Tatiana Wielandtot, és a 25 éves Bouchra Abouallalt gyermekeikkel együtt haza kell hoznia az észak-szíriai el-Hol menekülttáborból, amely a kurd erők fennhatósága alatt lévő területeken található.

A belga kabinet azonban különbséget kívánt tenni a tavaly távollétükben terrorszervezeti tagságért elítélt anyák és gyermekeik között, akik nem lehetnek bűnösek szüleik bűntetteiért. A fellebbviteli bíróság szerdai ítéletében megállapította, hogy a belga állam nem kötelezhető a hazatelepítésekre.

Az igazságügyi minisztérium ugyanakkor bejelentette: továbbra is erőfeszítéseket tesz, hogy a tízévesnél fiatalabb belga állampolgár gyerekeket hazaszállítsák Irakból és Szíriából, akiket az Iszlám Állam által egykor ellenőrzött területeken fogtak el családjaikkal az amerikai támogatást élvező kurd erők. Egyelőre nem tudni, hogy a belga ügyben szereplő hat gyermek közül hányan fiatalabbak tíz évesnél.

Charles Michel belga miniszterelnök korábban úgy foglalt állást, hogy az Iszlám Állam harcosait a régióban kellene felelősségre vonni, a Szíriában lévő dzsihadistákat ott kellene tartani, ameddig lehet, és ott is kellene bíróság elé állítani őket. Erre egy lehetséges megoldás lenne egy különleges törvényszék létrehozása, ehhez azonban nemzetközi álláspontot kell kialakítani a külföldi harcosok kérdésének kezelésére – vélekedett a kormányfő.