Trump nagyobb katonai kiadásokat vár Ausztriától

 

Donald Trump nagyobb katonai kiadásokat vár Ausztriától – számolt be Sebastian Kurz osztrák kancellár az amerikai elnökkel szerdán folytatott megbeszéléseiről.

Kurz a washingtoni Fehér Házban tartott találkozón elhangzottakról szólva kijelentette: Ausztria semlegességére hivatkozva „nagyon is világossá tettük, hogy bár (az amerikai elnök) álláspontját tiszteletben tartjuk, de költségvetési ügyeinkről mi magunk döntünk”. A kancellár elismerte, hogy Ausztria más országokhoz képest kevesebbet költ védelemre, egyben viszont hangsúlyozta: az osztrák hadsereg külföldi misszióit tekintve túlméretezett szerepet vállal.

Az osztrák hírügynökség ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy Ausztria nem tagja a NATO-nak, s védelmi kiadásai is messze elmaradnak attól, amit Washington követel az észak-atlanti szövetségeseitől. Trump ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok NATO-beli partnerei emeljék a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összegre védelmi kiadásaikat. Kurz mindemellett jó együttműködésről beszélt Ausztria és a katonai szövetség között. Rávilágított, hogy a NATO több tagja is hozzájárul Ausztria biztonságához, különösen, ami a terrorizmus elleni harcot illeti.

A kancellár elismerően szólt az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció harcáról is. Hangsúlyozta: szoros katonai fellépésre van szükség az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel szembeni küzdelemben, amelyben ugyanakkor Ausztriát jogi és egyéb lehetőségei nem engedik, hogy részt vállaljon. Emlékeztetett, hogy a hírszerzési együttműködést tekintve is rá vannak utalva az Egyesült Államokra. Helyénvaló a köszönet – fogalmazott Kurz.

Washington, 2019. február 20.
Donald Trump amerikai elnök (j) és Sebastian Kurz osztrák kancellár kezet fog a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2019. február 20-án.
MTI/EPA/Pool/Chris Kleponis

A kancellár beszámolt arról is, hogy vitás kérdések is felmerültek az amerikai elnökkel folytatott megbeszélésen. „Úgy gondolom, hogy az amerikai kormány alapvetően érdekelt a jó kapcsolatokban, de sok szakkérdésben eltérő véleményen vagyunk” – mutatott rá.

Ezzel kapcsolatban a beszélgetés egyik központi témáját, az épülő Északi Áramlat-2 német-orosz földgázvezeték említette, amelyet Washington ellenez. Kurz kiemelte, hogy Ausztria kiáll a projekt mellett. Hozzátette, hogy alapvetően nem zárkóznak el az Egyesült Államokból kínált cseppfolyósított gáztól sem, azonban ennek ára jelenleg nem versenyképes. „Tekintettel erre Ausztria továbbra is főként Oroszországból fogja venni a gázt” – szögezte le.

Szót ejtett a Belgrád és Pristina között megakadt párbeszédről is, amelyre Bécs nagyobb ráhatást kíván Washingtontól. Az Egyesült Államok nagy befolyással bír Koszovóban, amit pozitívan felhasználhatna – hangsúlyozta az osztrák politikus. Mint mondta, Ausztria nagyon pozitívnak látja Aleksandar Vucic szerb, és Hashim Thaci koszovói elnök tárgyalásait, s bár „kényes” ügyről van szó, támogatna egy esetleges határmódosítást vagy területcserét is a felek között. „Nekünk európaiaknak, de az amerikaiaknak sem kellene útját állnia a két államnak, ha megállapodnak valamiben” – emelte ki Kurz.

Kurz újságírói kérdésekre felelve Trumppal kapcsolatos személyes benyomásairól is beszélt. „Nem voltak meglepetések. Sok mindent megtapasztal az ember abból, amit úgy hallani” – fogalmazott a kancellár. Azokban a kérdésekben pedig, amelyek fontosak számára, hihetetlenül elköte