Nem a bajt kell beengedni Európába, hanem a segítséget kell helybe vinni

 

Jövő héten mutatják be a Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2018 című könyvet, amely a világ keresztény közösségeinek tavalyi helyzetét elemzi. 2017-ben is megjelent egy hasonló jellegű összefoglaló kötet a kormány kezdeményezésére. Ezt angol nyelvre is lefordították, hogy hozzáférhetővé tegyék a nemzetközi fórumok számára is.

Erdő Péter bíboros megfogalmazása szerint a könyv célja nemcsak az információ átadása, hanem az üldözött közösségekkel szembeni szolidaritás és segítő szándék előmozdítása is – hangzott el a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában.

Magyarországon viszonylag új területnek számít a vallás és a biztonság, amelynek egyik területe a keresztényüldözés – mondta Ujházi Lóránd, a kötet egyik szerkesztője, kánonjogász. Elmondta, a kötet gyakorlatilag erről szól, úttörő munka, amely megmutatja, Magyarország milyen eredményeket ért el ebben a misszióban.

Átfogó képet kapunk az érintett térségekről

A kötetben biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági szakértők szólalnak meg, akik átfogó képet nyújtanak az érintett térségek helyzetéről. Szó esik az Iszlám Államról, annak jelenleg is zajló visszaszorításáról, és természetesen a keresztények üldözéséről – sorolta a szerkesztő. Hozzátette, nemcsak a Közel-Kelet eseményeit vizsgálja, de más országok, például Afrika területeire is reflektál, és a kötetben fontos szerepet kapott a regionális elemzés is.

Pakisztáni keresztények misén vesznek részt Lahor keleti nagyvárosban 2018. december 19-én. A mintegy kétszázmillió lakosú, túlnyomórészt szunnita iszlám vallású ázsiai országban négymillióra tehető a keresztények száma. MTI/EPA/Rahat Dar

Pakisztáni keresztények misén vesznek részt Lahorban (Fotó: MTI/EPA/Rahat Dar)

Ujházi Lóránd a párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen egy közös célt szeretnének megvalósítani, és a kötet részben ezt is mutatja be. Elmondta, igyekeztek odafigyelni a kötet összeállításakor, hogy a különböző segélyszervezetek sokéves tevékenységét is bemutassák. A kiadványban megjelenik a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet munkája és tevékenysége is.

A Hungary Helps törvényi kerete adott

2018 decemberében fogadta el a magyar parlament az úgynevezett Hungary Helps programra vonatkozó szabályt, amely törvényi keretet ad a missziónak – mondta Juhász Hajnalka, KDNP-s országgyűlési képviselő, a Hungary Helps miniszteri biztosa.

A misszió célja az üldözött keresztények megsegítése a Közel-Keleten. Az Európai Unión belül egyedülállónak számít a létrehozott államtitkárság, amely az üldözött keresztények megsegítéséért dolgozik, és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős. Hozzátette, a Hungary Helps munkájához a kötet egyfajta tudományos háttérként és alapként is szolgál.

Helyre kell állítani a templomaikat és iskoláikat is

A Hungary Helps kezdeményezés ma már komoly visszajelzésekkel bír – közölte Juhász Hajnalka. Példának említette az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével kötött együttműködési megállapodást, amely elismerte a program egyedülállóságát.

Elmondta, hogy munkájuk abban áll, hogy felderítik a helyi közösségek szükségleteit, és közvetlen kapcsolatot teremtenek a közösségek egyházi vezetőivel is. A Közel-Keleten drasztikusan csökken a keresztények száma, így a migrációs forrásövezetekből érkező bevándorlók megállítására is törekednek. Hozzátette, több mint 1300 ház felújításában segítettek, és már 900 család vissza is tért otthonába. Hangsúlyozta, ezt a támogatást a magyar állam finanszírozta, de a Hungary Helps program lehetőséget ad az adományozásra is.

Magyarország következetes a migrációellenes politikájában

Kiemelte, a program másik fontos üzenete, hogy Magyarország következetes a migrációellenes politikájában, amelyre egy olyan logikus választ kívánt adni, mint a humanitárius és a helyben segítés. A nemzetközi szervezetek munkájának hatékonysága azonban abból a szempontból megkérdőjelezhető, hogy a terrortámadások és a migrációs hullámok nem csökkenek – jegyezte meg.