Négyórás orvosi vizsgálaton esett át Donald Trump

 

A Fehér Ház orvosa csütörtökön újabb részleteket osztott meg Donald Trump elnök egészségi állapotáról, miután az elnök a múlt pénteken átesett az évente szokásos teljes körű vizsgálaton.

Tavaly óta az elnök két kilogrammot hízott, jelenlegi súlya 110 kilogramm, amelyet 190 centiméteres magasságához képest is soknak tart. Trump testtömeg-indexe 30, amely már a kövérség kezdete – közölte Sean Conley, a Fehér Ház orvosa.

Hangsúlyozta: „az elnök általános egészségi állapota nagyon jó”.

Donald Trumpot a múlt pénteken a Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházban vizsgálták meg több mint négy órán keresztül. A mindenkori amerikai elnök évente átfogó, mindenre kiterjedő vizsgálaton vesz részt.

„Örömmel jelenthetem, hogy az Egyesült Államok elnöke nagyon jó egészségnek örvend, és várhatóan elnöksége ideje végéig, sőt még utána is így marad” – állapította meg akkor rövid közleményében a részletek említése nélkül Sean Conley.

A 72 éves Donald Trump nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik, és mivel a hamburgerek és a pizzák nagy kedvelője, vélhetően nem nagyon tartja be a diétát sem. Testmozgásként szinte csak a golfot űzi, de sajtóhírek szerint gyakran sétál a Fehér Ház kertjében.

„Hihetetlenül jó génjei vannak” – ezt még a tavalyi vizsgálata után közölte róla Ronny Jackson, a Fehér Ház akkori orvosa egy sajtóértekezleten.

A címlapfotó illusztráció.