A Vale cég nyolc alkalmazottját vették őrizetbe a brazil gátszakadás miatt

 

Előzetes őrizetbe helyezték a Vale nyolc alkalmazottját több száz rendbeli emberölés gyanújával a brazil bányaipari vállalat Brumadinho település közelében lévő zagytározójának januári végi gátszakadása ügyében – közölte a délkelet-brazíliai Minas Gerais állam ügyészsége.

A legutóbbi hivatalos, nem végleges adatok szerint a január 25-i katasztrófában 166 ember halt meg, 147 embert továbbra is eltűntként tartanak számon.

Az őrizetbe vett emberek – akiknek a nevét nem közölték – négy vezető, közöttük két igazgató -, valamint a Górrego do Feijao bánya gátjának biztonságáért felelős műszaki egységek négy tagja – áll az ügyészségi közleményben.

Az alkalmazottakat egy hónapos előzetes őrizetbe helyezték több száz, súlyosbító körülmények között elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt – közölte az ügyészség, amely szerint az érintettek a környezetet károsító bűncselekményekben és hamis tanúzásban is vétkesek.

A rendőrség házkutatást tartott és iratokat foglalt le gát biztonságát szeptemberben tanúsító TÜV SÜD német cég négy alkalmazottjával – egy igazgatóval, egy ügyvezetővel és a műszaki osztály két tagjával – kapcsolatosan. A cég két alkalmazottját bő egy héttel a katasztrófa után őrizetbe vették a Vale három alkalmazottjával együtt.  A rendőrség több házkutatást tartott Minas Gerais államban, valamint a Vale cég Rio de Janeiró-i székhelyén.

A Vale konszern a világ legnagyobb vasérckitermelő vállalata, és a gátszakadás miatt 13 millió köbméternyi üledékkekkel teli iszap ömlött ki. Fabio Schwartsman, a Vale elnök-vezérigazgatója ennek ellenére azt mondta, hogy a cég, amelynek értéke negyedével esett a tőzsdén, nem büntethető.

„A Vale Brazília gyöngyszeme, amelyet nem lehet a gátján történt baleset miatt elítélni, bármilyen szörnyűséges is volt ez a tragédia” – mondta Schwartsman egy parlamenti bizottsági meghallgatáson.

2015-ben a szintén a Minas Gerais államban fekvő Marianában a Vale és az angol-ausztrál BHP cég által közösen üzemeltetett zagytározó gátszakadása 19 emberéletet követelt és Brazília legsúlyosabb környezeti katasztrófáját idézte elő.