A családvédelmi akciótervet bírálta egy svéd miniszter

 

Orbán Viktor miniszterelnök családvédelmi akciótervét bírálta a svéd szociális ügyekért felelős miniszter. A baloldali politikus bejegyzését egy hasonló hangvételű cikk megosztásával tette közzé. Szijjártó Péter a bírálatra úgy reagált: Magyarország a családokra és nem a migránsokra költi a pénzt. A tárcavezető közölte: az ügy miatt bekérették a budapesti svéd nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba.

„Riasztó, ami Magyarországon történik” – ezzel a gondolattal kezdte bejegyzését Annika Strandhall svéd szociális ügyekért felelős miniszter, amit két nappal Orbán Viktor évértékelője után tett közzé, és amelyben a bejelentett családvédelmi akciótervet bírálta.

A baloldali politikus úgy fogalmaz, „most azt akarja Orbán, hogy több igazi magyar gyermek szülessen. A politika bűzlik a ’30-as évektől.” A svéd miniszter szerint „ez a politika következményekkel jár arra az önállóságra nézve, amiért a nők küzdöttek.”

Strandhall az Aftonbladet napilap hasonló hangvételű publicisztikáját osztotta meg. Ebben a cikk írója úgy fogalmaz, a bevándorlásellenes, jobboldali magyar kormányfő azt akarja, hogy a nők a tűzhely mellett maradjanak, üzenete pedig „kellemetlen asszociációkat” vet fel az 1930-as évek Németországával kapcsolatban. Az írásban megemlíti a kormány ellen folytatott tüntetéseket is, amelyekben – szerinte – egyre több nő teszi szóvá a nemek közötti egyenlőség hiányát az országban. Az azonban nem derül ki, hogy ezt mire alapozza a cikk szerzője.

Magyarország a családokra és nem a migránsokra költi a pénzt – így reagált a külgazdasági és külügyminiszter a svéd miniszter Magyarországot bíráló Twitter-bejegyzésére. Szijjártó Péter hangsúlyozta, a svéd kormánynak tudomásul kell vennie, hogy Magyarország nem a migránsokra, hanem a családokra költi a pénzt.

A politikusnő bejegyzése egyébként éles vitát váltott ki a közösségi oldalon. Az olykor svéd pártpolitizálástól és személyeskedéstől sem mentes vélemények között  sokan osztották Annika Strandhall véleményét, mások viszont a magyar miniszterelnököt védték.

A Híradó szeretett volna interjút készíteni Annika Strandhallal, amire ígéretet is kapott. A politikusnő sajtóosztálya azonban később lemondta az interjú lehetőségét és írásos megkeresést kért, amit az M1 el is küldött számára, de válasz azóta sem érkezett.