Soros György tovább terjeszkedik Kelet-Közép-Európában

 

Szakértők szerint Soros György nyomást akar gyakorolni a lengyel politikusokra az EP-választás előtt azzal, hogy megvette az ország második legnagyobb rádióját.

Csehországi vállalatán keresztül vásárolt be Lengyelországban Soros György. A milliárdos spekuláns cége 60 százalékát szerezte meg annak a lengyel cégcsoportnak, amely Lengyelország második legnagyobb országos rádiójának is a tulajdonosa.

Az Eurozet-csoportnak emellett több, vidéki nagyvárosban is fogható rádióadója is van. Információk szerint novemberben 23 milliárd forintnak megfelelő összeg volt az eladási ár. Soros akár 13-14 milliárd forintot is fizethetett azért, hogy médiatulajdonos legyen Lengyelországban.

Médiapiaci, politikai befolyásszerzés

Soros György vásárlása ellen a lengyel kormánypárt, a jobboldali Jog és Igazságosság is tiltakozott. Szerintük ugyanis meg kell akadályozni, hogy tőzsdespekulánsok médiumokat vásárolhassanak az országban.


Egyértelmű, hogy milyen politikai következményei lesznek Soros legújabb tranzakciójának. Ebből a szemszögből nézve világos, hogy ha Soros György a médiapiacon beavatkozik, akkor nyilvánvalóan liberális irányba fogja elmozdítani a médiapiacot – mondta el Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 Unió28 című műsorában.

Felhívta a figyelmet arra, hogy bár minden joga és lehetősége megvan arra, hogy vásároljon, és egy rádiót birtokoljon, de azzal tisztában kell lenni, hogy ezek a felületek innentől kezdve azt az ideológiát és álláspontot fogják képviselni, amit Soros György is képvisel.

Nyomást akar gyakorolni a kelet-közép-európai politikusokra

Soros György azonban nemcsak lengyel, hanem cseh, szlovák és román rádiót is vásárolt azzal, hogy tulajdonos lett a cégcsoportban. A Figyelő főmunkatársa, Deák Dániel szerint a milliárdos így akar nyomást gyakorolni a kelet-közép-európai politikusokra az európai parlamenti választások előtt. Soros György azt akarja elérni, hogy a Lengyelországban vagy Magyarországon lévő nemzeti erők rosszabbul szerepeljenek, mint amit a mandátumbecslések jósolnak – fogalmazott Deák Dániel.

Hozzátette, ezért van az, hogy ezekben az országokban is komoly médiaérdekeltségeket igyekszik megvásárolni. Ha pedig nem is veszi meg a sajtótermékeket, akkor újságírókat próbál befolyásolni.

Humanitárius, gazdasági, politikai térnyerés

A szakértő szerint érthető, hogy a lengyel kormánypárt meg akarja akadályozni Soros térnyerését. „A mostani rádióvásárlás jól illeszkedik a spekuláns hálózatépítésébe” – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság, valamint az Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) elnöke részt vesz az ENSZ-közgyűlés 71. ülésszakának mentén a privátszektor vezetői számára tartott kerekasztal beszélgetésen a viilágszervezet New York-i székházában 2016. szeptember 20-án. (MTI/EPA pool/Peter Foley)

Soros György (Fotó: MTI/EPA/Peter Foley)

Elmondta, az események úgy épülnek fel, hogy először megjelenik a humanitárius szál, amellyel Soros egy kedvező klímát teremt. Ezt követik a gazdasági befektetései, amelybe akár már egy médiaportfólió is beletartozik. Végső soron pedig jön a politikai befolyás – sorolta az alkotmányjogász. Hozzátette, Magyarország esetében is most már elmondható, hogy 2010 előtt bőven voltak olyan tisztviselők a magyar kormányban, akik 2010 után azonnal egy Soros-szervezetnél kötöttek ki.

A szakértő szerint még mindig sokan kételkednek abban, hogy Soros György az ilyen gazdasági döntéseivel a nyílt társadalom eszméjét akarja szélesebb körben ismertté tenni. Pócza István szerint sokan még mindig vitatják, hogy Soros György politikai szereplőként tevékenykedik.

Úgy véli, az ilyen és ehhez hasonló hírek azt támasztják alá, hogy Soros nyilvánvalóan politikai befolyásszerzésre is használja a vagyonát. Ez azt jelenti, hogy a nyílt társadalom eszméjét és tematikáját – amit ő végiggondolt és több könyvében is leírt – megpróbálja a gyakorlatba ültetni, a politikán és az állampolgárok befolyásolásán keresztül érvényre juttatni – mondta Pócza István.

Soros György belépett az EP-kampányba

Időközben Soros György hivatalosan is belépett az EP-választás kampányába. A Project Syndicate véleményoldalon megjelent újabb vezércikkében ismét a bevándorlásellenes erőket támadta, egyben hangsúlyozta: „az európaiaknak fel kell ébredniük, ellenkező esetben az Európai Unió a Szovjetunió sorsára fog jutni.”