Újabb álorvost lepleztek le Romániában

 

A nő már egy évtizede kezelte a bukaresti sürgősségi kórház betegeit, de kiderült, hogy hamis egyetemi diplomával dolgozott az állami egészségügyben.

A fiatal nő kollégái és a betegek is úgy tudták, hogy rezidensként dolgozik a kórházban, de kiderült, hogy nem tagja az orvosi kamarának és orvosi bélyegzője sincs – számolt be a hírről a Maszol.ro hírportál.

A nő azt állította, a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végzett 2013-ban, melyről papírja is volt. Az ügyben azonban megkeresték az oktatási intézmény dékánját, aki közölte, a nő nem végzett náluk, így a diplomája is hamis.

A 30 éves Raluca Daniela Birsan azt is elmondta, a kórházban önkéntes megfigyelőként csak adminisztratív munkát végzett, ám egy előkerült felvételen az látszik, amint bevarrja egy beteg sebét a műtőben. A felvételt a kórház menedzserének is megmutatták, aki szerint az osztályvezető főorvost terheli a felelősség az alkalmazottakkal kapcsolatban.

A címlapfotó illusztráció.