Végzetes első randi – lehetséges párja végzett a kihalástól fenyegetett szumátrai tigrissel Londonban

 

Első alkalommal kíséreltek meg nagymacskákat pároztatni.

Melatit, a 7 éves nőstény tigrist a 10 éves Asim névre keresztelt hím támadta meg, és meg ölte is első találkozásuk alkalmával.

A fajt a kihalás fenyegeti, ennek megakadályozásáért érkezett a hím pároztatásra. A londoni állatkert dolgozói egymás melletti kifutókban helyezték el őket korábban, lehetőségük volt megszokniuk egymás jelenlétét.

A szakemberek pozitív visszajelzéseket tapasztaltak az állatokon, mielőtt összeengedték volna őket pénteken. „Nagymacskák esetében ez minden esetben veszélyes” – tették hozzá.

Forrás: Twitter

Illusztráció (Fotó: Twitter)

A bemutatás a tervek szerint haladt, de a ragadozók hirtelen egymásnak támadtak.

A gondozók rögtön megpróbálták megzavarni az eseményeket különféle erős zajokkal, fáklyákkal és a riasztók bekapcsolásával, de Asim már felülkerekedett Melatin. Sajnálatos módon nem tudtak már utóbbin segíteni, fájó szívvel jelentették a veszteséget.

Asim neve arabul annyit tesz védelmező, ráadásul korábban sikeresen pároztatták más nőstényekkel.