Magyar induló is versenyzett a világ legjobb „külföldi japán” séf címéért

 

Miután szeptemberben Európa legjobb „külföldi japán” séfje lett Kurkó Zsolt, szombaton Tokióban mérte össze tudását a világ legjobbjaival a Washoku World Challenge versenyen.

Kurkó Zsolt, a budapesti Sushi Sei étterem séfhelyettese az M1-en kedden azt mondta, hogy a kétnapos versenyen a zsűri a fogások mellett az öltözettől kezdve, az előkészületeken át a főzési technikákig sok mindent pontozott.

Elmondta: tizenhat éve ismerkedett meg a japán konyhával, ekkor kezdett el a budapesti étterem dolgozni, ahol egy japán mestertől precíz technikákat és a tálalás fortélyait is megtanulta. A japán konyhaművészetben az ízek és a színek harmóniáját a legnehezebb megtanulni magyar szakácsként – jegyezte meg.

A japán gasztronómia egyik legfontosabb világversenye a Washoku World Challenge, amelynek célja, hogy a világ különböző pontjain japán gasztronómiával foglalkozó séfek számára kínáljon szakmai továbbképzést és megmérettetési lehetőséget.

A különleges verseny mögött a japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium áll. A versenyt idén már hatodszor rendezik meg.