Csak szóban nyilvánul meg a bevándorláspárti országok szolidaritása

 

Szerdán partra szállhattak a Sea Watch mentőhajón egy hete veszteglő bevándorlók Olaszországban, néhányan maradhatnak, de többségüket elosztják hét európai uniós ország között – jelentette be Giuseppe Conte olasz kormányfő. Németország és Hollandia sem jelentkezett, hogy befogadná a Líbia partjainál kimentett bevándorlókat, pedig a mentés a két országhoz tartozott volna.

A szicíliai Catania kikötőjébe szerda este érkezett meg a Sea Watch 3 mentőhajó, hogy partra szállhasson a csaknem két hete ott veszteglő 47 bevándorló. A holland felségjelzésű, de egy német civil szervezet tulajdonában lévő mentőhajót az olasz parti őrség és a rendőrség járművei kísérték a kikötőbe, ahol a vöröskereszt sátraiban fogadták a migránsokat.

A Sea Watch német civil szervezet mentőhajója január 19-én vette fel a 47 bevándorlót a líbiai partok közelében. Az olasz hatóságok múlt pénteken engedélyezték, hogy a hajó lehorgonyozzon a Cataniától 70 kilométerre fekvő Siracusa közelében, de az olaszországi kikötők napokig zárva maradtak előttük.

A patthelyzetre közös megoldást kell találni

A szerdai eset nem az első, már a korábban is láthattunk hasonló képsorokat a bevándorlók kimentésével és szétosztásával kapcsolatban – mondta Janik Szabolcs, Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese, és hozzátette, most is egy olyan patthelyzet alakult ki, amelyet több európai uniós országnak kellene megoldania.

Az illegális bevándorlókat szállító Sea-Watch 3 német hajó a szicíliai Catania kikötőjébe érkezik 2019. január 31-én. A Sea Watch német segélyszervezet hajóján 47, Líbiából útnak indult és Európába igyekvő migráns tartózkodik több mint egy hete, akiket most azért engednek be Olaszországba, mert hat európai uniós ország vállalta befogadásukat. MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino

Az illegális bevándorlókat szállító Sea-Watch 3 német hajó a szicíliai Catania kikötőjében (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino)

Úgy véli, bár egy Németországban törvényesen bejegyzett, de holland felségzászló alatt hajózó hajóról van szó, ez nem jelent összefüggést az adott országokban folytatott migrációs politikával. Szerinte azonban mindenképp jelzésértékű, hogy ezek az országok nem jelentkeztek egyetlen migráns befogadásáért sem. Hozzátette, pedig pont ezek az országok hangoztatják folyamatosan a szolidaritás fontosságát, ám a Sea Watch példája is jól mutatja, hogy a gyakorlatban ez nem történik meg.

Olaszország is befogad néhány migránst

A 47 bevándorlót Németország, Franciaország, Portugália, Románia, Málta és Luxemburg között osztják szét, és sajtóértesülések szerint Olaszországban is maradhatnak néhányan, pontos számadatok egyelőre nincsenek – tette hozzá Janik Szabolcs a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Ha lett volna politikai akarat, meg lehetett volna akadályozni a hajó kikötését az olasz partokon – közölte Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Felvetődik a kérdés,

hogyan juthatott el egyáltalán olasz területig a hajó,

mivel az olasz kormány a közelmúltban olyan intézkedéseket szorgalmazott, amelyekkel csökkenteni akarta a tengeri úton áthaladó migránsok beáramlását Európába.

A magyar kormánynak megvolt a politikai akarata

Szánthó Miklós emlékeztetett, annak idején a magyar kormánynak is megvolt a politikai akarata és víziója azt illetően, hogy meg kell állítani az illegális bevándorlást. Kialakítottak egy sikeres határvédelmet, jogi és fizikai határzárat, amely sikeresnek bizonyul a mai napig – hangsúlyozta a szakértő.

Arról is beszélt, hogy a nagyon sokan a hajón lévő rossz és embertelen körülményekre hivatkoztak, de felhívta a figyelmet, hogy ez nem ok arra, hogy Európa megnyissa a határokat a migránsok előtt. Hozzátette, elsődlegesen

a kiváltó okokat kellene megszüntetni,

amelyek az egyes országokból a kiáramlást idézik elő.

Hálózatszerű képződmény alakul ki

Sajnálatosnak nevezte, hogy ennek ellenére jól láthatóan mégis egy olyan hálózatszerű képződmény alakul ki, amelynek részesei sok esetben a különböző válságrégiókban, a területek felett diszponáló hadurak, az embercsempészek, az emberi jogi NGO-k és a brüsszeli bürokraták. Az ő együttműködésük következménye az, hogy a migránsok képesek eljutni Európáig, akiknek így menekültügyi eljárást indítványoznak – mondta Szánthó Miklós.