Őrizetbe vettek két embert az észak-írországi robbantás ügyében

 

Őrizetbe vett két fiatal férfit az észak-írországi rendőrségi szolgálat (PSNI) vasárnap, a második legnagyobb északír városban, Londonderryben előző éjjel elkövetett pokolgépes merénylet ügyében.

Az incidensben senki nem sérült meg.

 

Az észak-írországi rendőrségi szolgálat (PSNI) szombat éjjel Twitter-bejegyzésben közölte, hogy áll a közelben egy másik autó is, amely gyanús az esetet vizsgáló nyomozóknak. A PSNI közölte, hogy a készülő robbantásról előzetes értesítést kapott, és éppen hozzákezdett a környéken több épület – köztük szórakozóhelyek és szállodák – kiürítéséhez, amikor a detonáció bekövetkezett.

Az észak-írországi felekezeti konfliktus évtizedeiben a brit fennhatóság ellen küzdő katolikus milíciák – elsősorban a legnagyobb ilyen csoport, az egykori Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) – rendre kódolt figyelmeztetéseket küldtek a hatóságoknak a merényletek előtt.

A PSNI  vasárnap őrizetbe vett két férfiről csak annyit közölt, hogy a húszas éveikben járnak.

Mark Hamilton, az észak-írországi rendőrség főparancsnok-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az új IRA, csakúgy, mint a legtöbb észak-írországi szakadár katolikus csoport, kis létszámú, és „jórészt senkit nem képvisel”.

A PSNI a készülő robbantásról előzetes értesítést kapott, és éppen hozzákezdett a környéken több épület – köztük szórakozóhelyek és szállodák – kiürítéséhez, amikor a detonáció bekövetkezett.

Londonderry az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő katolikus mozgalom fellegvára. Ennek egyik jele, hogy a város félhivatalos közkeletű neve nem is Londonderry, hanem csak Derry. A Londonderry elnevezést az északír fővárostól, Belfasttól 110 kilométerre északnyugatra fekvő településen sehol nem lehet látni.

Londonderry volt a színhelye az észak-írországi konfliktus egyik legtragikusabb, a történelembe véres vasárnap néven bevonult eseményének. Brit ejtőernyősök 1972 januárjában tüzet nyitottak az északír katolikus polgárjogi mozgalom által a bírósági végzés nélküli internálások ellen szervezett tüntetés résztvevőire, és 14 felvonulót, köztük hat fiatalkorút megöltek, 17-et súlyosan megsebesítettek. A korabeli első brit vizsgálat szerint a hadsereg csak viszonozta a tüzet, amikor a tüntetők közül az IRA tagjai lőni kezdtek a brit katonákra.

Az 1998-ban kezdődött, 2010-ben befejeződött újabb hivatalos brit vizsgálat azonban – amely a leghosszabb és a legköltségesebb volt a brit politikatörténetben – megállapította, hogy a lelőtt tüntetők egyikénél sem volt tűzfegyver, és az első lövést brit katonák adták le.

David Cameron akkori konzervatív párti brit miniszterelnök a vizsgálat lezárulta után a londoni alsóházban, a kormány és az ország nevében elnézést kért a történtekért.

Címlapképünk illusztráció.