Robbanás rázta meg Damaszkuszt, terrorcselekmény történhetett

 

Erőteljes robbanás rázta meg a szíriai főváros, Damaszkusz déli részét vasárnap, többen meghaltak és megsebesültek – számolt be a szíriai állami televízió és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű szervezet.

A robbanást lövések követték – mondta el az OSDH-t vezető Rámi Abder-Rahmán. Az igazgató hozzátette, hogy a halottak és sebesültek pontos számát egyelőre nem tudni. A hatóságok terrorcselekményre gyanakszanak.

Abder-Rahmán szerint egyelőre nem tudni, hogy robbanószerkezet lépett-e működésbe, vagy öngyilkos merényletet követtek el a katonai hírszerzés egyik hivatalának közelében. A robbanás környékét lezárták.

Damaszkuszban ritkák a terrorcselekmények azóta, hogy a kormányerők tavaly visszafoglalták a lázadók utolsó környékbeli fellegvárát, és kiűzték az Iszlám Állam dzsihadistáit a fővárosból. Abder-Rahmán úgy tudja, hogy legutóbb több mint egy éve került sor hasonló támadásra.

A 2011 óta zajló szíriai konfliktusban több mint 360 ezren vesztették életüket és milliók váltak földönfutóvá.

Az elmúlt időszakban Bassár el-Aszad szíriai elnöknek sikerült visszaszereznie az ország kétharmadát szövetségesei, Oroszország, Irán és a libanoni Hezbollah segítségével. A kormány 2018 májusában egy egyhónapos offenzívát követően bejelentette, hogy – 2012 óta először – teljes egészében ellenőrzése alá vonta Damaszkuszt és környékét.