Robbantások és tűzharc volt egy nairobi szállodában

 

Terrortámadás ért kedden egy előkelő szállodát Nairobiban, szemtanúk tűzharcról és robbantásokról számoltak be. A támadás halálos áldozatokat is követelt, számukról eltérőek az adatok.

Joseph Boinnet kenyai rendőrfőnök szerint az összehangolt támadás egy robbantással kezdődött az egyik bankfiók előtt parkoló autóknál, majd egy öngyilkos merénylő robbantott a szállodai aulában. A robbantásban számos vendég súlyosan megsérült. Hangsúlyozta, hogy a támadók elleni művelet még folyik, a hétemeletes hotel hat szintjét sikerült már a biztonsági erőknek biztosítaniuk.

Lángoló járművek egy előkelő szállodakomplexumnál Nairobiban (Fotó: MTI/EPA/Daniel Irungu)

A hatóságok eddig még nem tették közzé a halottak és sebesültek hivatalos számát. Legfrissebb értesülések szerint azonban úgy tudni, legkevesebb heten vesztették életüket és nyolcan sebesültek meg.

A Star című helyi lap korábban három halottról, kórházi források pedig egy halottról és négy sebesültről számolt be. A helyszínre kiérkeztek a rendőrség, a terrorellenes alakulatok tagjai, valamint a tűzoltóság és a mentők egységei is.

Szomáliai terrorszervezet vállalta magára a terrorcselekményt

A merénylet elkövetőjeként az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet jelentkezett. Az iszlamisták Reuters hírügynökségnek nyilatkozó szóvivője elmondta: „Mi állunk a nairobi támadás mögött”. „A művelet folyamatban van. Később osztjuk meg a részleteket” – tette hozzá Abdiasis Abu Musab, a terroristák katonai műveletekért felelős szóvivője.

Charles Owino rendőrségi szóvivő a Citizen Television nevű tévének megerősítette: az incidenst úgy kezelik, hogy az valószínűleg  terrortámadás volt. A Reuters ugyanakkor emlékeztetett, az erőszakos rablások sem számítanak ritkaságnak Kenyában.

Nőket menekítenek ki a merénylet helyszínéről (Fotó: EPA/Dai Kurokawa)

Joseph Boinnet kenyai rendőrfőnök rövid sajtótájékoztatóján szintén feltételezett terrortámadásnak nevezte a történteket. Mint mondta, az épületben még mindig fegyveresek bújhattak meg.

A Star a kenyai rendőrségre hivatkozva úgy tudja, a szélsőségesek túszokat is ejtettek a hotelben.

A támadás Nairobi Westlands nevű kerületében található DusitD2 szálloda komplexumot érte, amelyben irodák és bankfiókok is vannak.

Szemtanúk beszámolói szerint több jármű lángokban állt, az embereket evakuálják a helyszínről.

Hátrahagyták kollégáikat

A Reuters szerint a biztonsági erők tagjai behatoltak az épületegyüttesbe, és sokkos állapotban lévő dolgozókat kísértek ki. Három véráztatta férfit és egy lábon lőtt nőt is lehetett látni, akit kitámogattak az épületből. Néhány irodai alkalmazott az ablakokon keresztül próbált menekülni. Többen közülük arról számoltak be, hogy hátra kellett hagyniuk az asztalok alatt fedezékbe húzódott kollégáikat.

„Ez szörnyű. Amit láttam, az szörnyű. Amikor kirohantam, láttam egy emberi testet, és mindenhol olyasmit, ami úgy nézett ki, mintha darált hús lenne” – számolt be az általa látottakról Charles Njenga.

A luxushotel nincs messze a Westgate bevásárlóközponttól, ahol 2013-ban egy merényletben 67 ember vesztette életét. Kenyában ismételten követnek el terrorcselekményeket, főleg mióta a nairobi vezetés katonákkal támogatja a dzsihadisták elleni küzdelmet a szomszédos Szomáliában.

Az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló al-Shabaab továbbra is nagy területeket tart ellenőrzése alatt a Szomália déli és középső részén.