Álhír, hogy különböző évben születtek az ikrek

 

A kórház szerint álhír, hogy különböző évben született egy olasz ikerpár két tagja Rómában.

Az állítólagos ikrek állítólagos nagybátyja telefonon közölte a La Gazzetta del Mezzogiorno és több más olasz lap szerkesztőségével, hogy mindössze két perc különbséggel jött világ a két kisfiú, és ezzel nemcsak más-más napra, hanem más-más évre esett születésük időpontja.

A telefonáló szerint az ikrek közül Andrea 2018. december 31-én 23 óra 59 perckor, Fabio pedig 2019. január 1-jén éjfél után egy perccel született a római Gemelli klinikán. Arról is beszélt, hogy mindkét baba jól van: több mint két kilogrammosak, és nem volt szükségük inkubátorra sem. Arról nem szólt, ha a szülők, legalábbis elmondása szerint a dél-olaszországi Bariban élnek, az anya miért Rómában szült.

A neves római kórház, a Policlinico Gemelli a nap folyamán arról tájékoztatta a sajtót, hogy a hír – amelyet az APA osztrák hírügynökség is átvett – nem igaz, náluk az óév utolsó szülése december 31-én 20 óra körül történt, az újév első szülése január elsején hajnali 1 óra körül, ikrek pedig egyáltalán nem jöttek világra ebben az időszakban.

A kórház nem találta az állítólagos anya nevét sem a felvett kismamák névsorában. A „nagybácsi” időközben elérhetetlenné vált a sajtó számára, minden hívás alkalmával üzenetrögzítő kapcsolt be.

A címlapfotó illusztráció.