Bécsi aktivisták átkeresztelnék a zweigeltet, mert náci volt a névadója

 

A közkedvelt kékszőlő- és vörösborfajtát az osztrák Fritz Zweigelt nemesítette 1922-ben a kékfrankos és a Szent Lőrinc fajták keresztezésével az ausztriai Klosterneuburgban. Ő maga a rotburger nevet adta neki, halála után azonban az előírásoknak megfelelően róla, a feltalálójáról nevezték el.

Egy bécsi művészkollektíva hétfőn sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a zweigelt atyjának náci múltjára és javasolták, hogy adjanak más nevet a bornak, például Blauer Montag-ot (korhelyhétfő).

Az aktivisták szerint Fritz Zweigelt 1933 áprilisától volt a náci párt tagja. A háború után uszításért letartóztatták, hat hónapot töltött börtönben.

Robert Streibel történész, A felejtés bora című könyv szerzője szerint még várat magára Zweigelt életének és tevékenységének átfogó, tudományos feldolgozása, az eddigi kutatások szerint azonban annak idején lelkesen üdvözölte a német katonák bevonulását Ausztriába, és azon örvendezett, hogy úgymond egyszer és mindenkorra felszámolják a zsidó „spekuláns szellemiséget”.

Egykori helyi ellenállók szerint Zweigelt megakadályozhatta volna egy antifasiszta aktivista kiadatását a Gestapónak.

Az aktivisták felszólították az osztrák borszakmát, hogy nézzen szembe Zweigelt múltjával. Az osztrák borászat minden más iparágnál jobban hallgat nemzetiszocialista múltjáról – hangoztatták.

Ausztriában már két borászat is Blauer Montag néven forgalmazza a zweigeltet, februártól pedig egy bécsi vendéglátóhely, a Cafe Vindobona is az ajánlott néven kínálja a terméket.

A címlapfotó illusztráció.