Egyre több bűncselekményt követnek el a migránsok Boszniában

 

Hónapok óta kiemelt figyelem fordul Boszniára és a bosnyák-horvát határra, hiszen a Balkánon végigvonuló illegális bevándorlók többsége most arrafelé próbál bejutni az Európai Unióba. Több ezren vannak most is a határ közelében, és közöttük vannak bűnözők is. A helyi rendőrség szóvivője adott exkluzív interjút az M1-nek az ottani tapasztalatokról.

Év eleje óta egészen november végéig 113 bűncselekményt regisztráltak. 35 esetben a közrend megsértéséről volt szó, de további 574 incidensről tudnak, amelyet a migránsok követtek el az Una Sana Kanton lakosainak kárára – fogalmazott Snezana Galic, az Una Sana Kanton rendőrségi szóvivője. Az incidensek között olyan esetek szerepeltek, amikor üres házba mentek be a migránsok, vagy élelmiszert és kerékpárt loptak. Elmondása szerint ezek nem minősülnek sem bűncselekménynek, sem a közrend megsértésének, de ezeket is regisztrálniuk kell.

Velika Kladusa területén csak az elmúlt 24 órában 9 hasonló incidens történt. Egyebek mellett előfordult, hogy bementek egy házba, amelynek volt tulajdonosa, de ennek ellenére besétáltak, mondván, hogy ott töltik az éjszakát – mondta a szóvivő. Továbbá bementek elhagyott épületekbe is, amit a szomszédok vettek észre, akik azonnal riasztották a rendőrséget.


Több esetet is regisztráltak

Olyan esetet is regisztráltak, amikor élelmiszert loptak egy bevásárlóközpontban, de felbontották egy teherautó ponyváját is, hogy illegálisan távozzanak Bosznia-Hercegovinából. Megjegyezte, történtek azonban ennél súlyosabb esetek is, például autólopás, amivel később közlekedési balesetet okoztak, így rendőségi eljárás indult. Volt egy másik lopás is, amely után két migránst vettek őrizetbe.

A velika kladusai fegyházba vitték őket, ahol félórán belül tűz ütött ki, ennek következtében az egyik migráns súlyosan megsérült, kórházba kellett szállítani, három rendőr pedig könnyebben sérült meg – nyilatkozta Snezana Galic az M1 Ma Este műsorában.

Bihácson regisztrálták a legtöbb migránst

Elmondta, már Bihácson is mindennaposak a kisebb incidensek és a nagyobb bűncselekmények, ugyanis jelenleg itt regisztrálták a legtöbb illegális bevándorlót. A legutóbbi esetek között szerepel, hogy ellopták egy lakos táskáját, de volt olyan bevándorló, akinél az átvizsgálás során kábítószert találtak a hatóságok.

Bihács, 2018. november 28. Illegális bevándorlók ételosztásra várnak a boszniai Bihácson 2018. november 28-án. A településre érkezett több ezer migráns Boszniából Horvátországon és Szlovénián keresztül Nyugat-Európában szeretne menedékjogot kapni, de ezt az ENSZ - első biztonságos ország elvén alapuló - menekültügyi konvenciója kizárja. MTI/AP/Amel Emric

Illegális bevándorlók a boszniai Bihácson (Fotó: MTI/AP/Amel Emric)

Arról is beszélt, hogy sok a probléma a migránsok bűncselekményeiben való eljárások során. A fordítók és tolmácsok száma gondot okoz, mert nagyon kevesen vannak, és gyakran elfoglaltak, vagy nem érnek rá. Az ügyeknek azonban komoly határidejük van. Hangsúlyozta, vannak olyan személyek, akikről tudják, hogy hajlamosak a közrend megsértésére, vagy bűncselekmények elkövetésére. Az ő esetükben a Belügyminisztériumtól kérnek segítséget, hogy vigyék el a migránst a Kanton területéről, és utasítsák ki Bosznia-Hercegovinából.

Nincs elég hely a befogadóközpontokban

A Biztonsági Minisztérium közlése szerint azonban nincs elég hely a delijasi zárt befogadóközpontban, ahová ezeket a problémás migránsokat kellene elhelyezni. Így a kiutasított migránst senki sem felügyeli, és eldöntheti, hogy elhagyja-e az országot, vagy nem, a kiutasító határozat ellenére is.

A helyiek egyre jobban elégedetlenek, és minden esetben a rendőrség segítségét kérik. Egy hónappal ezelőtt a lakosság tüntetést is szervezett Bihácson a migránsok miatt, mert a bevándorlóknak nem volt biztosított szállásuk, így szabadon mozogtak a városban. A helyiek már nem tudják jó szemmel nézni a helyzetet, ugyanis fenyegetve érzik magukat a saját környezetükben – hangsúlyozta a szóvivő.

A rendőrség mindent megtesz

Megjegyezte, most, hogy már nem engednek be több migránst a kanton területére, talán javult a helyzet. A rendőrség pedig továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje a lakosokat és értékeiket.

Úgy véli, a rendőség már kontroll alatt tudja tartani a bevándorlókat, és sikerült elérni, hogy mindenki befogadóközpontokban legyen elhelyezve. Velika Kladusában és Bihácson csak az elmúlt hetekben alakultak meg ezek a központok. Előtte közterületeken, sátortáborban, romos diákotthonban és annak környékén éltek, amely erre a célra teljesen alkalmatlan volt. Kiemelte, fontos volt, hogy a migránsokat megfelelően elhelyezzék, így kezelni tudják a migrációs krízist, és nem a migrációs krízis irányítja őket.

A posták körül gyülekeznek

A migránsok gyakran a posták környékén gyülekeznek, mert valakik pénzt küldenek nekik, amit annak ellenére felvesznek, hogy nincsenek okmányaik. A szóvivő szerint a rendőrség tudatában van annak, hogy kapnak bizonyos összegeket, de azt nem tudják, hogy kitől és hogyan érkeznek ezek a juttatások. Több rendőrségi szerv is dolgozik ennek kiderítésén. Hozzátette, sokszor megtörtént az is, hogy a helyiek segítettek nekik a pénzt felvenni, akik a saját számlájuk adatait adták meg, majd arra érkezett a pénz.