Robbanás történt egy északnyugat-pakisztáni város piacterén

 

Nagy erejű robbanás történt az északnyugat-pakisztáni Hangu város piacterén. A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint a halálos áldozatok száma 25, a sérülteké pedig legkevesebb 35.

A robbanást egy házi készítésű pokolgép okozta – közölte egy helyi közigazgatási vezető. Egy másik forrás szerint öngyilkos merénylő robbantotta fel a pokolgépet.

A szerkezetet a piactérnek azon a részén helyezték el – illetve a feltételezett motorkerékpáros merénylő egy olyan helyen állt – , amely közel van egy síita vallási iskola főkapujához. Az áldozatok többsége is síita. A síiták kisebbségben vannak a szunnitákhoz képest az országban. Hangu az afganisztáni határnál lévő törzsi területen fekszik Haibár-Pahtunhva tartományban, ahol az utóbbi években szunnita szélsőségesek számos támadást követtek el síiták ellen.

Surín Mazari pakisztáni emberi jogi miniszter elítélte a merényletet, és kijelentette, hogy az incidenst a szomszédos Afganisztánban uralkodó helyzet, vagyis az váltotta ki, hogy az amerikai erők vesztésre állnak szélsőségesekkel szemben. Ezért Pakisztánnak fel kell készülnie ennek következményeire, és jobban megvédenie a törzsi területeket – tette hozzá.

A címlapfotó illusztráció.