Elutasította az Interpol Koszovót

 

Nem vették fel Koszovót az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. Az Interpol közgyűlése kétszer is szavazott a nyugat-balkáni ország tagságáról kedden Dubajban, de egyik alkalommal sem sikerült elérni a felvételhez kellő kétharmados többséget.

Pristina sajnálatát fejezte ki az eredmény közzétételét követően, míg Belgrád üdvözölte a döntést.

Az első fordulóban 76 ország szavazott Koszovó felvétele mellett, 56 ellene, 22-en pedig tartózkodtak. Rövid szünet után megismételték a voksolást: ez alkalommal a balkáni ország 68 igenlő és 51 elutasító szavazatot kapott, és 16-an tartózkodtak. Az RTK koszovói tévécsatorna szerint olyan államok is tartózkodtak a voksolás során, amelyek egyébként elismerik Koszovó függetlenségét.

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter győzelemként üdvözölte a szavazás eredményét a Twitteren. Belgrád hevesen ellenezte Koszovó felvételét az Interpolba. Szerbia nem ismeri el egykori tartománya függetlenségét, amelyet Pristina tíz évvel ezelőtt kiáltott ki.

Koszovó már 2010-ben és 2015-ben is benyújtotta felvételi kérelmét az Interpolnak, azonban a támogatás hiánya miatt 2017 szeptemberében visszavonta kérvényét.