Ferenc pápa: Halljuk meg a szegények kiáltását

 

A világ szegényeinek kiáltása napról napra hangosabb, mégis egyre kevésbé hallatszik a kevés gazdag lármájában – mondta a szegények világnapján a római Szent Péter-bazilikában bemutatott misén vasárnap Ferenc pápa, akinek szavait mintegy hatezer szegény, hajléktalan, beteg hallgatta, akik az egész világból, de főleg Európából és Olaszországból érkeztek a Vatikánba az egyházfő vezette világnapra.

A mise után háromezren vettek részt a vatikáni VI. Pál audienciateremben rendezett közös ebéden, amelyet az egyik római luxus szálloda és szociális alapítványok ajánlottak fel. Százan egy asztalnál ültek Ferenc pápával. A római és más olasz plébániákon is ebéddel várták a környék szegényeit. Ferenc pápa homíliájában azokra hívta fel a figyelmet, akik a világ számos részén segítségért kiáltanak: említette a megszületni nem engedett, vagy éhező, a játék helyett bombázás közepette felnővő gyerekeket, a „selejtezett” és magukra hagyott időseket, az élet viharait egyedül viselő embereket, az otthonukat és földjüket elhagyni kényszerülő menekülőket, a természeti kincseiktől megfosztott népeket.

Ferenc pápa hagyományos Úrangyala (Angelus) imádságot mond vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2018. november 4-én. MTI/AP/Gregorio Borgia

Ferenc pápa hagyományos Úrangyala (Angelus) imádságot mond vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2018. november 4-én.
MTI/AP/Gregorio Borgia

A szegények kiáltása „napról napra hangosabb, mégis egyre kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája, akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak” – jelentette ki Ferenc pápa. Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy az élet egyik igazi kincsét elsősorban a hívők számára az embertársak iránti szeretet képviseli. Mégis ehelyett az „élet kényelmes mezein legelészünk (…), mindennapi örömökkel megelégedve lustálkodunk” – mondta a pápa, aki cselekvő segítésre szólított fel. Megjegyezte, hogy a szegények segítése „nem egy pápa diktálta divat”, hanem a hitet a rászorulókkal kell megélni.

Vasárnap délben mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette, hogy a világnap reményt akar adni, és a plébániák, egyházi szervezetek és mozgalmak bevonásával az egyház az irgalmasság eszközeként akar fellépni a szociális hálózatban. „Az irgalmasság menti meg az embert, nem a ravaszság vagy a pénz” – jelentette ki. Ferenc pápa tavaly vezette be az egyházban a szegényeknek szentelt világnapot. Az ENSZ adatai szerint a világban több mint 700 millió ember él mélyszegénységben, ami azt jelenti, hogy mindennapi fenntartásukat sem képesek biztosítani. Számukat az ezredforduló óta mintegy 30 százalékkal sikerült csökkenteni. A hatvanmilliós Olaszországban 5 millióra teszik a mélyszegénységben élők számát, akik 2005 óta nem voltak ilyen sokan Olaszországban.