Az illegalitás legalizálása zajlik Európában

 

Három ügy is nagy port kavart Európában az utóbbi időben. A migránsvízum ügye, a név nélküli bankkártyák ügye, és egy nyilvánosságra került rejtett kamerás felvétel, amelyből kiderül, színészkedni tanítják a migránsokat, hogy átverjék a hatóságokat származásukat és családi helyzetüket illetően.

Több, a migrációval összefüggő ügy is borzolta a kedélyeket a héten Európában. Az egyik, hogy javaslatként felmerült az Európai Parlamentben a migránsvízumok bevezetése. Ez lett volna az az intézkedés, amelynek segítségével már az uniós országok külképviseletein, egy harmadik ország konzulátusán is igényelhettek volna a bevándorlók olyan vízumot, amellyel aztán az Európai Unió területére léphettek volna. A javaslatot az EP nem szavazta meg, de kezdeményezésre újratárgyalja egy parlamenti bizottság, majd decemberben a plenáris elé kerül.

A másik port kavaró ügy a név nélküli, migránskártyákként emlegetett bankkártyák ügye. A harmadik: egy kanadai dokumentumfilmes csoportnak arról beszéltek civil aktivisták, hogyan tanítják be a migránsokat olyan hazugságokra, amellyel kijátszhatják a hatóságokat.

Ki finanszírozza a migránskártyákat?

A migránskártyák ügyének egészével nagy gondok vannak – jelentette ki Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 Szemtől szembe című műsorában. Kifejtette: amikor egy európai állampolgár bemegy a bankba és számlát szeretne nyitni, elkérik tőle a személyi adatait. Amennyiben ez megtörtént, névre szóló bankkártyát kap. Ehhez képest most ellenőrzés nélkül adnak a migránsoknak bankkártyákat, és miután felvették a pénzt, követhetetlenül bármire elkölthetik – hangsúlyozta.

Hozzátette: sok kérdést vet fel az ügy, az egyik legfontosabb azonban az, hogy ki finanszírozza ezt. Válaszokat azonban még semmire nem kaptunk – fogalmazott.

A témához kapcsolódva Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő hozzátette, nincs logika abban, hogy ami az európai uniós állampolgároknak kötelesség, az a migránsoknak nem az, vagyis amennyiben egy átlagpolgárnak kötelessége személyi okmányait bemutatni a bankok számára, ezt a migránsoktól miért nem követelik?

Az EU szabályai megszeghetők

Miután a műsorban elhangzott, hogy az EP leszavazta a migránsvízum bevezetését, ám a baloldali bevándorláspárti erők elérték, hogy a javaslatot újratárgyalja egy parlamenti bizottság, s így decemberben a plenáris elé kerülhet, Gyarmati István erre úgy reagált: az egész problémát szabályozni kellene, nem lehetne kivételeket tenni, különösen a jelenlegi helyzetben.

Kifejtette: minden jogkövető állampolgárnak kötelessége van azt illetően, hol kérhet vízumot. A migránsvízummal azonban a becsületes menekülteknek is árthat az EP.

Horváth József hozzátette: ezekkel a lépésekkel az EU azt üzeni, hogy nem kell komolyan venni, és a szabályai megszeghetők. A biztonságpolitikai szakértő szerint még inkább ellenőrizhetetlenné válna a migránsok országokon át történő vándorlása.

Gyarmati István szerint nem szabad megsérteni a szabályokat, ugyanis olyanokat alkotnak vagy szeretnének alkotni az európai politikusok, amelyekkel az illegális dolgokat is legálissá tehetik.

Három éve tartó folyamat

2015 óta látjuk, hogy a migránsokat civil vagy álcivil szervezetek arra tanítják, hogy miként verjék át a határőröket. Bizonyos élethelyzetet felvázolva ugyanis könnyebben juthatnak át egy-egy határon, vagy nyújthatják be menedékkérelmüket – mondta Horváth József.

Szerinte a legutóbb nyilvánosságra került felvétel, amelyen egy civil szervezet tagja elmondta, színészkedni tanítják a bevándorlókat, csak egy újabb stációja ennek az egész, immár három éve tartó folyamatnak.