Orbán: Ez az este okot ad a magyaroknak a büszkeségre

 

Ez egy olyan este, ami okot ad nekünk, magyaroknak a büszkeségre – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este Milánóban a világhírű magyar zeneszerző, Kurtág György első operájának ősbemutatója előtt az M5 kulturális csatornának.

A miniszterelnök gratulált Kurtág Györgynek. Mint mondta, nagy dolog, hogy a milánói Scalában tartják a Kossuth-díjas magyar zeneszerző első operájának a premierjét. Orbán Viktor kiemelte: míg a kevesek által ismert magyar nyelv inkább elválaszt minket a világ többi részétől, a zenén keresztül, zenei géniuszaink segítségével el tudjuk mondani, kik vagyunk és mit gondolunk a világról.

A miniszterelnök a milánói Scala operaház múzeumában, Liszt Ferenc zongorája mellett nyilatkozva kiemelte: büszkék lehetünk arra, hogy a magyar zene géniuszai, köztük Liszt Ferenc, Bartók Béla, Ligeti György és Kurtág György komoly alkotásokkal járultak hozzá a világ zenetörténetéhez. „Biztos vagyok benne, hogy a magyarság számára a legfontosabb hely ez alatt a két-három óra alatt Milánó” – jelentette ki Orbán Viktor.

Kurtág György Fin de Partie című művében Samuel Beckett azonos című drámáját, A játszma végét zenésítette meg. Az operát a színdarab francia nyelvű szövegére komponálta. A milánói operaház a Holland Nemzeti Operával koprodukcióban hozta létre az előadást. Az operát Pierre Audi állítja színpadra, a francia-libanoni rendező ezzel a művel debütál a Scalában. A Scala zenekarát a német Markus Stenz, a holland rádió filharmonikus zenekarának vezető karmestere vezényli.

Hilary Summers angol kontraalt és Leonardo Cortellazzi olasz tenor Kurtág György operájának, a Fin de Partie-nak a próbáján a milánói Scalában 2018. november 11-én (Fotó: MTI/AP/Ruth Walz)

Hilary Summers angol kontraalt és Leonardo Cortellazzi olasz tenor Kurtág György operájának, a Fin de Partie-nak a próbáján a milánói Scalában 2018. november 11-én (Fotó: MTI/AP/Ruth Walz)

A világpremier díszlet és jelmeztervezője az osztrák Christof Hetzer. A négy énekes szerepben Frode Olsen (Hamm), Leigh Melrose (Clov), Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg) lép színpadra. Kurtág György az operán Alexander Pereira felkérésére kezdett dolgozni 2010 táján, amikor Pereira még a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsa volt, később a milanói Scala intendánsa lett. A hosszú ideig Franciaországban élő zeneszerző a művet Budapestre hazaköltözve fejezte be.