Az első világháború katonai áldozataira emlékezett May és Macron

 

Theresa May brit miniszterelnök megkoszorúzta az első világháborúban elsőként és utolsóként elesett két brit katona sírját az első világháborút lezáró tűzszünet aláírásának 100. évfordulója előtt két nappal Belgiumban.

A két ország vezetője az észak-franciaországi Albert település polgármesteri hivatalában folytatott kétoldalú megbeszélést és munkaebédet követően megkoszorúzta Thiepvalban a brit katonai emlékművet. A somme-i csata amelyet 1916. július 1. és november 18. között vívtak a nyugati fronton, az első világháború egyik legnagyobb ütközete volt. Az első napon 20 ezer brit katona halt meg és 40 ezren sérültek meg, ami a brit hadsereg történetének legvéresebb napját jelentette.

Helyi sajtójelentések szerint a brit miniszterelnök a dél-belgiumi Mons városa mellett található Saint-Symphorien katonai temetőjében Charles Michel belga kormányfővel közösen rótta le kegyeletét John Parr és George Ellison sírjainál. John Parr volt az első, George Ellison pedig az utolsó brit katona, akik az első világháborúban vesztették életüket.

A brit-francia megemlékezéssel vette kezdetét a tűzszünet aláírása 100. évfordulóján Franciaországban rendezett nemzetközi megemlékezés-sorozat.

Vasárnap érik el csúcspontjukat a megemlékezések, amikor is aznap délelőtt a párizsi Diadalív alatt a francia köztársasági elnök mintegy száz külföldi delegáció, köztük 72 állam- és kormányfő előtt beszédet mond a multilaterális világrend védelmében. A centenárium csúcspontjának ígérkezik szombat délután Angela Merkel részvétele a Compiegne közelében rendezendő megemlékezésen, ahol száz évvel ezelőtt egy vasúti kocsiban Németország aláírta a fegyverszünetet az antanthatalmakkal, s ezzel véget ért a négy évig tartó első világháború.

„A kép talán annál is erősebb lesz, mint a kéz a kézben emlékező Francois Mitterrand néhai francia elnök és Helmut Kohl néhai német kancellárról készült felvétel 1984. szeptember 22-én Verdunnál, a douaumonti emlékhelynél” – írta pénteken a Le Monde című napilap, arra emlékeztetve, hogy német kancellár még soha nem járt a száz évvel ezelőtti vereség szimbólumánál.

Párizs centenáriumi meghívásának valamennyi győztes ország vezetője eleget tesz, köztük Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, de az 1918-ban legyőzöttek közül is többen, valamint több afrikai és közel-keleti ország is képviselteti magát. Az amerikai elnök már péntek este megérkezik a francia fővárosba, ahol szombat délelőtt egyórás kétoldalú megbeszélést folytat Emmanuel Macronnal az Elysée-palotában.

A francia fővárosban a hétvégén mintegy 10 ezer rendőr biztosítja a kiemelt védettséget élvező helyszíneket, a város több pontját lezárják a gépkocsiforgalom elöl, köztük az Orsay Múzeum környékét, ahol szombat este Emmanuel és Brigitte Macron díszvacsorát ad az állam- és kormányfők tiszteletére, valamint az új koncertközpont negyedét, az északon található Philharmonie de Paris körül, ahol a külföldi delegációk ünnepi hangversenyen vesznek részt.

Emmanuel Macron vasárnap délelőtt valamennyi vendéget a hivatalában fogadja, ahonnan együtt indulnak a Champs-Elysées sugárúton található Diadalívnél tartandó megemlékezésre. Az elnöki hivatalban rendezett díszebédet követően nyílik meg a háromnapos nemzetközi békefórum, amely a második világháború óta érvényben lévő nemzetközi kapcsolatrendszer ideológiai alapját jelentő multilateralizmus melletti állásfoglalásnak ígérkezik.