Több százezer dollárt várnak Elton John egy dalának árverésétől

 

Több százezer dollárért kelhet el egy New York-i árverésen Elton John Your Song című számának eredeti kézirata – közölte a Bonhams aukciósház.

A romantikus balladát Elton John állandó szerzője, Bernie Taupin írta, és ez lett az énekes első igazán nagy sikerszáma 1970-ben. A dal azóta is folyamatosan szerepel John repertoárjában, de közben számos más világsztár, köztük Frank Sinatra, Petula Clark és Lady Gaga is elénekelte. A Bonhams hangsúlyozta, hogy a kézirat, amely kék tintával készült és szerepel rajta Taupin aláírása is, az egyetlen eredeti példány a dalból.

A relikviát november 19-én Taupin első felesége, Maxine bocsátja árverésre. Az aukciósház nem becsülte meg pontosan a várható leütési árat, csupán annyit közöltek, hogy hatszámjegyű összeget várnak. Elton John a 70-es évek elején adott interjúiban elmondta, hogy miután megkapta a dalszöveget Taupintól, alig tíz perc alatt megkomponálta hozzá a zenét.

John 2013-ban a Rollig Stone magazinnak arról beszélt, hogy a Your Song szerinte „tökéletes”, és minden alkalommal jobb lesz, amikor elénekli. „Én 22 voltam, ő 19, és ez óriási önbizalmat adott” – idézte fel a világsztár.

A népszerű számok kéziratai rendszerint nagy érdeklődést váltanak ki a gyűjtők körében. Bob Dylan Like A Rolling Stone című számának eredeti kézirata 2014-ben kétmillió dollárért (565 millió forintért) kelt el egy New York-i árverésen.

Taupin több más dalszövegének kéziratát – köztük a Diana hercegnő temetésére átírt Candle in the Wind szövegét – is eladja, azokra november 9-én lehet licitálni egy másik New York-i aukción.