Szijjártó egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának

 

Magyarország egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának: a bizalom újjáépítésére van szükség a két ország között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel Varsóban, ahol ukrán partnerével, Pavlo Klimkinnel tárgyalt egy biztonságpolitikai fórum helyszínén.

A most bejelentett javaslat szerint a két kormány tartózkodna olyan politika folytatásától, amely egy nemzeti közösség asszimilációjához vezethet és amely egy-egy térségben megváltoztatná a nemzetiségi összetételt. Az egyezmény szabad nyelvhasználatot biztosítana a nemzetiségeknek a vallásgyakorlás, a kultúra, az oktatás és a közigazgatási intézkedések esetében. Az ukrán fél a javaslat tanulmányozására tett ígéretet – mondta el Szijjártó Péter. Reményét fejezte ki, hogy a következő, december 7-i milánói találkozón a magyar és az ukrán fél a tervezetet már érdemben, részleteiben is megvitathatja. Világos, hogy „a bizalom újjáépítéséhez kis lépéseken keresztül vezet az út” – húzta alá a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j4) és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter (b4) találkozója Varsóban, egy biztonságpolitikai fórum helyszínén 2018. október 24-én (Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j4) és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter (b4) találkozója Varsóban, egy biztonságpolitikai fórum helyszínén 2018. október 24-én (Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev)

Pozitívnak értékelte, hogy az ukrán parlament honlapjáról lekerült az az aláírásgyűjtési petíció, amelynek révén a magyar nemzeti közösség deportálását akarták volna kezdeményezni Kárpátaljáról. „Kifejezetten pozitívan tekintünk arra is, hogy az ukrán fél komolyan vette: ez a kérdés a 21. századi Európához teljesen méltatlan” – jelentette ki a külügyminiszter. Mint elmondta, Klimkinnel nemrégen egyetértettek abban, hogy a petícióra a „gusztustalan kifejezés sem lett volna túlzás”. Pozitívnak értékelte azt is, hogy „a magyar nemzeti kisebbség vezetőivel szemben kihelyezett, hazug óriásplakátok ügyében” az ukrán hatóságok nyomozást kezdeményeztek.

Folytatódik a kárpátaljai gazdasági program

Megállapodás született arról, hogy az ukrán kormány kinevez egy, a határon átnyúló gazdasági együttműködésért felelős kormányzati tisztségviselőt – közölte emellett Szijjártó Péter. A kárpátaljai gazdasági program folytatásának zökkenőmentessé tétele érdekében Magyar Levente külügyminiszter-helyettes és a kinevezendő ukrán tisztségviselő minél hamarabb találkoznak – helyezte kilátásba. Közölte továbbá: „a bizalmi alap újraépítésének jegyében” jelezte Klimkinnek, hogy Budapest készen áll annak az 50 millió dollár értékű hitelkeretnek az aktivizálására, amelyből útépítést finanszíroznának Kárpátalján.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter (Fotó: MTI/Nemes János)

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter (Fotó: MTI/Nemes János)

Magyarország kész annak a programnak a folytatására is, amelynek a keretében több ezer, a kelet-ukrajnai harcokban érintett családból származó gyerek táborozhatott eddig a Velencei-tónál – sorolta a miniszter. Beszámolója szerint azt is jelezte Klimkinnek, hogy Magyarország továbbra is évente száz államilag finanszírozott ösztöndíjat biztosít az ukrán hallgatók számára a magyar egyetemeken. „Magyarországnak az az érdeke, hogy a kialakult konfliktust minél előbb meg tudjuk oldani” – szögezte le Szijjártó Péter. Úgy vélte: ez jó lenne mindenkinek, nemcsak Ukrajnának és Magyarországnak, hanem elsősorban a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösségnek.

Fontos a Magyarországon élő ukránok érdekeinek védelme Klimkin szerint

A Magyarországon élő ukránok érdekeinek védelmét hangsúlyozta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva szerdán Varsóban azután, hogy megbeszélést folytatott magyar partnerével, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Az ukrán tárcavezető az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint közölte, hogy a magyar kormány a jövő héten a hivatalos közlönyben közzéteszi a Kárpátalja fejlesztéséért felelős miniszteri biztosi tisztség új, megváltoztatott elnevezését. Kijev azért kifogásolta a poszt megnevezését, mert szerinte ezzel a magyar kormány beavatkozik Ukrajna belügyeibe.

Klimkin bejelentette, hogy az ukrán külügyminisztériumban is létrehoznak egy – mint fogalmazott – a magyar biztoséhoz hasonló, de azzal nem teljesen megegyező posztot a határokon átnyúló együttműködésre. Hangsúlyozta: szükség van a külföldön élő ukránok érdekeinek védelmére, és hozzátette, hogy az erről megkezdett párbeszéd folytatódni fog. Kárpátaljáról szólva ismételten leszögezte, hogy a régióban közös magyar-ukrán kezdeményezéseknek kell megvalósulniuk, nem pedig csak magyaroknak, az ott élők közül is különösen a magyar kisebbséghez tartozók számára. „Részletesen beszéltünk továbbá arról, hogy Magyarországnak is többet kell tennie a területén élő ukrán közösségért” – tette hozzá a kijevi diplomácia vezetője.