Erdogan: Előre eltervelt bűncselekmény volt Hasogdzsi meggyilkolása

 

Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolását előre eltervezték – jelentette ki kedden Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfő.

Az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti frakcióülésén a török államfő közölte: bízik benne, hogy Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó együttműködik vele a nyomozásban. Közölte, hogy a vizsgálat során tekintetbe veszik a diplomáciai mentelmi jog szempontjait is. „A nemzetközi lelkiismeret nem nyugszik meg, amíg valamennyi érintett ember – a végrehajtóktól a megrendelőkig – nem nyeri el büntetését – jelentette ki a török elnök, javasolva, hogy az ügyben Szaúd-Arábiában őrizetbe vett 18 gyanúsítottat „Isztambulban állítsák bíróság elé”.

„A gyilkosságot beismerve a szaúdi kormány fontos lépést tett. Ma azt várjuk tőle, hogy hozza nyilvánosságra mindenkinek a felelősségét az ügyben – a csúcstól az alapokig -, és vonja őket felelősségre” – tette hozzá a török elnök. Erdogan kijelentése, amely szerint az újságíró meggyilkolását több nappal előre eltervezték, ellentmond a szaúdi kormány nyilatkozatának, amely szerint Hasogdzsi balul elsült dulakodásban halt meg.

„A nyomozás jelenlegi szakaszában minden feltárt tény és bizonyíték arra utal, hogy Dzsamál Hasogdzsi kegyetlen gyilkosság áldozata lett” – hangsúlyozta Erdogan. Recep Tayyip Erdogan több kérdést is feltett, amelyekre szerinte nem tudni a választ. Miért nincs meg még mindig az újságíró holtteste? – kérdezte, hozzátéve, hogy tudni kívánja, kik adtak utasítást a gyilkosoknak.

Az államfő kijelentette, hogy 15 szaúdi ügynök érkezett külön-külön Törökországba, a főkonzulátuson találkoztak a gyilkosság reggelén, hogy eltávolítsák a külképviselet biztonsági kamerarendszerének merevlemezét. Azt is közölte, hogy egyes ügynökök helyazonosítást végeztek egy Isztambulhoz közeli erdőben, valamint a metropolisztól északnyugatra fekvő Yalova településen.

Erdogan azt nem közölte, mire alapozza a kijelentéseit, nem tett említést azokról az állítólagos hang- és videofelvételekről sem, amelyekről a vizsgálat kezdete óta a török média és török politikusok beszéltek. Hasogdzsi megölését „politikai gyilkosságnak” minősítve a török elnök szorgalmazta, hogy a más országból származó bűntársakat is vonják felelősségre, ha vannak ilyenek.

Erdogan, akinek az országa összetett kapcsolatokat ápol Szaúd-Arábiával, amelynek politikai riválisa, de fontos gazdasági partnere, szemmel láthatólag igyekezett kímélni Szalmán szaúdi királyt – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.

A török elnök hangsúlyozta: bízik abban, hogy Szalmán király együttműködik országával a nyomozás során. Nem tett viszont említést Mohamed bin Szalmán trónörökösről, akit a sajtó szerint Törökországban többen a gyilkosság megrendelőjének tartanak.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. A szaúdi magyarázat szerint az újságíró dulakodás közben életét vesztette, török sajtóbeszámolók szerint viszont brutális módszerekkel meggyilkolták.

A Haza Pártja (Vatan) nevű török ellenzéki párt vezetője, Dogu Perincek azt állította, hogy az újságíró maradványaira az isztambuli főkonzulátus területén lévő kútban találtak rá – írta kedden a Haberler török hírportál. Perincek szerint a török biztonsági erők átkutatták a főkonzulátust, és a belső udvarban lévő kútban az újságíró testének több darabjára bukkantak. A párt lapja, az Ajdylik úgy tudja, hogy a szaúdi főkonzul rezidenciájáról van szó, amely a főkonzulátus épületéről néhány száz méterre található.