Két határon is határsértőket tartóztattak fel a román hatóságok

 

A bolgár-román határon egy furgonban, a román-magyar határon pedig egy kisteherautón megbújt határsértőket fogtak el a hatóságok – közölte hétfőn a román határrendészet.

Vasárnap délelőtt egy menetlevele szerint Törökországból Csehországba elektromos vezetékeket szállító furgonnal egy szerb állampolgár érkezett a bulgáriai Orjahovo várost a romániai Bechettel összekötő kompjáraton a román határállomásra. A gyanúsnak tűnő jármű alaposabb átvizsgálása során annak rakterében 19 iraki állampolgárt – tizenhárom férfit, három nőt és három kiskorút – fedeztek fel a határrendészek.

A határsértők elmondásuk szerint Nyugat-Európába akartak eljutni. A szerb gépkocsivezető azt állította: nem tudja, miként kerültek a migránsok a járművébe. A két ország közti toloncegyezmény értelmében a határsértőket és a járművezetőt a román határrendészek átadták bolgár kollégáiknak, hogy lefolytassák velük szemben az eljárást.

Vasárnap este a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőn hét határsértőt fedeztek fel közös ellenőrzésük során a magyar és a román rendőrök egy moldáv férfi által vezetett bolgár rendszámú kisteherautóban. A hat vietnami és egy Sri Lanka-i állampolgár egy erre a célra kialakított rejtekhelyről került elő.

A határsértőkkel szemben tiltott határátlépés, a kisteherautó sofőrjével szemben pedig embercsempészet gyanújával kezdeményezett büntető eljárást a román határrendőrség.