Trump lezárhatja az amerikai-mexikói határt

 

Az amerikai elnök kilátásba helyezte csütörtöki Twitter-bejegyzésében, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg az Egyesült Államok felé tartó bevándorlókat Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból.

„A lehető leghatározottabban megkérem Mexikót, hogy állítsa meg ezt a támadást, ha pedig nem képes erre, akkor utasítom az amerikai hadsereget, és lezárjuk a déli határunkat!” – írta az amerikai elnök. Trump már a héten fenyegetőzött azzal, hogy „azonnal” megvonja a segélyalapokat a hondurasi kormánytól, ha az nem lép fel az Egyesült Államok felé tartó migránskaravánnal szemben. A bevándorlócsoport vezetői azt állítják, hogy az erőszak és szegénység elől menekülnek.

Trump csütörtöki Twitter-bejegyzésében bírálta Guatemala, Honduras és Salvador vezetőit, akik szerinte alig tesznek valamit, hogy feltartóztassák az emberáradatot, amellyel – vélte – sok bűnöző is érkezik az Egyesült Államokba Mexikón keresztül. Az amerikai államfő megismételte továbbá az amerikai demokrata párt elleni bírálatát, amely szerint – mint Trump fogalmazott – „a nyitott határok és a gyenge (bevándorlási) törvények mellett kampányolnak”.

A  hondurasi szegénység elől menekülő tömeg több mint kétszeresére duzzadt szombat óta, amikor mintegy 1300 hondurasi verődött össze, hogy útnak induljon a közép-amerikai ország északi részéből. A csoport szerdán megérkezett Guatemala Mexikóval közös határához a guatemalai püspöki konferencia  lelkipásztorának elmondása szerint. Jimmy Morales guatemalai elnök szerdán az országot és lakosságát „fenyegető kockázatként” értékelte a hondurasi bevándorlók „tömeges” érkezését, és biztosított afelől, hogy nemzetközi szervezetek segítségével jelenleg azon vannak, hogy ellenőrizzék a migránsok szándékát.

A múlt szombaton elindult karaván után hondurasi bevándorlók újabb csoportja indult el az Egyesült Államok felé kedden. A salvadori kormány szerdán 415 hondurasi bevándorló belépését engedélyezte e második csoportból.