Már a szaúdi főkonzul szállását is átkutatják Isztambulban

 

Megkezdte szerdán az isztambuli szaúdi főkonzul rezidenciájának átvizsgálását a napokban létrehozott török-szaúdi nyomozócsoport, miután a főkonzulátus épületét már hétfő éjszaka átkutatták az október 2-án eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi nyomai után kutatva – jelentette a Habertürk tekintélyes török hírportál.

Először egy 14 fős szaúdi csoport érkezett a rezidenciához, miután napközben találkozót tartottak a török hatóságok képviselőivel az isztambuli rendőr-főkapitányságon. A külképviselet alkalmazottjai próbálták megakadályozni, hogy a helyi és a külföldi sajtó felvételt készítsen róluk. A török csoport két órával később érkezett a helyszínre. A helyszínelő rendőrökön túl van köztük ügyész, igazságügyi orvosszakértő, de terrorelhárító is.

A CNN Türk török hírtelevízió beszámolója szerint a nyomozók már a tetőt is átvizsgálták, valamint a drónnal légi felvételeket is készítettek az ingatlanról és annak környékéről.

A szaúd-arábiai főkonzul isztambuli rezidenciája előtt török rendőrök 2018. október 16-án. A török rendőrség átkutatja a rezidenciát, mert Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró sorsa azóta ismeretlen, hogy október 2-án bement a közelben lévő főkonzulátusra (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán korábban azt nyilatkozta, hogy a hatóságok még a nap folyamán átvizsgálják a főkonzuli rezidenciáját, továbbá a külképviselethez tartozó gépkocsikat is, mert az a tervvel ellentétben kedd este mégsem történt meg. Cavusoglu szerdán azt mondta, hogy a főkonzul családjának jelenléte miatt maradt el a házkutatás.

Ennek a kedd esti török sajtóbeszámolók némileg ellentmondanak. Szerintük a szaúdi fél közölte, hogy nem tud csatlakozni a művelethez. A szaúdi főkonzul néhány órával a rezidencia tervezett átkutatása előtt, kedd délután egy menetrend szerinti járattal elhagyta Isztambult, és hazarepült Rijádba. A Habertürk értesülése alapján a diplomatának csütörtökre szóló retúrjegye van Törökországba. A török sajtó kedden arról számolt be, hogy a főkonzulátus hétfő éjszakai átvizsgálása során bizonyító erejű anyagminták is előkerültek, így a főkonzuli rezidencia mellett a külképviseletet is átvizsgálják még.

Ankara szerint együttműködik Rijád

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök felkérésére kedden Rijádba, majd szerdán Ankarába látogatott Hasogdzsi ügyében, ahol Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Cavusogluval is egyeztetett a kérdésben. Az amerikai külügyminiszter szerint szerdai találkozójukon Recep Tayyip Erdogan török elnök világossá tette, hogy a szaúdi hatóságok együttműködnek a török kollégáikkal az eltűnt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében indított nyomozásban.

“Világossá tette, hogy a szaúdiak együttműködtek a törökök által végzett nyomozásban, s török részről  megosztják a tudomásukra jutott információkat a szaúdiakkal is” – mondta Pompeo újságíróknak repülőgépe fedélzetén, miután elhagyta Törökországot. ”Volt némi késlekedés, de elég bizakodónak mutatkoztak, hogy a szaúdiak engedélyezni fogják nekik a teljes körű és átfogó vizsgálathoz szükséges dolgokat” – tette hozzá az amerikai tárcavezető.

Az amerikai védelmi minisztérium által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfő (j) üdvözli Mike Pompeo amerikai külügyminisztert Ankarában 2018. október 17-én. Pompeo Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró rejtélyes isztambuli eltűnése miatt látogatott Törökországba (Fotó: MTI/EPA/Pentagon)

Hangsúlyozta: komolyan veszik Dzsamál Hasogdzsi eltűnését. Újságírói kérdésre felelve, hogy hallotta-e a Hasogdzsi állítólagos meggyilkolásáról készült hangfelvételt, Pompeo azt mondta: „Nincs mit mondanom erről”. Az amerikai külügyminisztérium egy szóvivője később közölte, hogy Pompeo nem hallott ilyen felvételt.

A tárcavezető emellett azt is hangsúlyozta, Washingtont és Rijádot erős szálak fűzik egymáshoz, s ezzel összefüggésben az Irán befolyásszerzése ellen irányuló közös erőfeszítéseiket említette. „Mindazon által, ha egy ország törvényellenes cselekedetekben vesz részt, az elfogadhatatlan. Senki sem fogja védeni az ilyen jellegű tevékenységet. Egyszerűen meg kell mondaniuk, hogy mi történt” – fűzte hozzá.

A külügyminiszter Andrew Brunson, Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztor szabadon bocsátásáról is szólt. Mint mondta, az Egyesült Államok fontolóra veszi a Törökország elrendelt szankciók feloldását. Rávilágított, hogy egyes büntetőintézkedések közvetlen kapcsolatban álltak a lelkipásztor ügyével, így logikus lenne ezeket most feloldani. A kémkedéssel és terrorszervezetekkel való kapcsolattartással vádolt Brunsont pénteken helyezték szabadlábra.

Megvan a kapcsolat bin Szalmán és az eltűnés között?

Korábbi hír, miszerint kiderült, a török hatóságok által Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése ügyében gyanúsított 15 szaúdi közül négyen Mohamed bin Szalmán trónörökös közvetlen környezetéhez tartoznak – írta internetes oldalán a The New York Times, amely fotókat is mellékelt az egyik gyanúsítottról. Az amerikai elnök szerint Egyesült Államok nem akar szakítani Szaúd-Arábiával a Hasogdzsi-ügy miatt.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement a főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt egyelőre nem ismerte be.