Elviselhetetlen a helyzet a migránsok miatt Szalonikiben

 

Görögország második legnagyobb városában a migránsok elfoglalták a tereket, parkokat, a település több pontján sátortáborokat alakítottak ki. A helyiek egyre többet panaszkodnak, mert félnek az idegenektől. A település befogadóközpont építésével oldaná meg a kritikus helyzetet.

A vasúti és buszpályaudvaron, a főbb turistanevezetességek környékén, a bevásárlóközpontokban is tömegek torlódtak fel mostanra Görögország második legnagyobb városában.

A helyiek folyamatosan panaszkodnak, hogy sötétedés után veszélyes a város, valamint az utóbbi időben a turisták is egyre kevesebben jönnek a romló állapotok miatt. Szaloniki városvezetése ezért úgy döntött, hogy összegyűjtik a településen és a környékben táborozó migránsokat, és építenek egy nagyobb befogadóképességű tranzitállomást, ahol elhelyezhetik őket.

A hatóságok szerint valószínűleg az a több ezer migráns jelenik meg egyre nagyobb számban Szalonikiben, akiket pár hete a görög kormány buszokkal és hajókkal elszállított Leszbosz szigetéről.

Ott már utolsó pillanatban léptek a hatóságok, mert a szigeten lévő hatalmas menekülttábor felszámolásával fenyegetőzött a sziget vezetése. Leszboszon már minden tizedik lakóra jutott egy migráns. A háromezer főre méretezett táborban pedig még mindig nyolc-kilencezren élnek.

Az utánpótlás Törökország felől folyamatos. Idén októberig mintegy 25 ezer migráns érkezett tengeri úton, és becslések szerint további tízezrek szárazföldön. Azonban az illegális bevándorlók nem maradnak sokáig sem Leszboszon, sem Szalonikiben.

Embercsempészek segítségével megpróbálnak minél hamarabb Macedónián, Szerbián, Bosznián át az Európai Unió határaira, Magyarországra vagy Horvátországba jutni.