Újabb kárpátaljai magyarok a Mirotvorec-listán

 

A Mirotvorec hírhedt listája mára tovább bővült: már 500 kárpátaljai magyar van a halállistán. Tegnap hiába kérették be a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövetet, ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta: Ukrajna folyamatosan megsérti a nemzetközi jogszabályokat, egyezményeket.

A listát megjelentető honlap, a Mirotvorec ráadásul olyan cinikusan fogalmaz, hogy a magyar külügy kérésére újabb személyekkel bővítették a listát.

Az elhíresült lista már korábban létrejött. Legelőször akkor vittek fel rá a neveket, amikor kitört a kelet-ukrajnai válság, illetve amikor a Krím félsziget annektálása megtörtént. Azokat az oroszokat és szeparatistákat, az őket támogatókat, szimpatizánsaikat, vállalkozókat, újságírókat, közéleti szereplőket tették fel rá, akik – főleg oroszországi állampolgárként – támogatták a Kijevnek nem tetsző folyamatokat.

A kezdetekkor ennek a listának a magyarokhoz semmi köze nem volt.

Fokozatosan bővült a névsor

Pár napja először öt kárpátaljai magyar került fel rá, ami hárommal bővült, és az elmúlt napokban 313 újabb magyar neve jelent meg a honlapon, amit csütörtök reggelre ötszáz fősre bővítették. Magyarország határozott álláspontját kigúnyolandó ezt úgy tüntették fel, mintha a magyar külügy kifejezett kérésére bővítették volna a lista névsorát.

Már halálos áldozatai is vannak a listázásnak

Azért is veszélyes ez a lista, mert két embert, akik a listán szerepeltek – kijevi ukránok voltak –, megölték. Az egyikük újságíró, a másikuk ellenzéki parlamenti képviselő volt. Kárpátalja kormányzó helyettese pedig azt mondta, hogy ellenőrizni fogják azokat az embereket, akikről kiderül, hogy kettős állampolgársággal rendelkeznek.

Az ukrán biztonsági szolgálat bejelentette: nem vonhatják felelősségre a kettős állampolgárságú tisztségviselőket. Mindössze annyit tehetnek, ha a hatáskörükön belül lehetőségük van hozzáférni államtitkokhoz, akkor erről letilthatják őket. Ez is igazolja: Ukrajnában nem tiltott a kettős állampolgárság.

Nehéz most kárpátaljai értelmiséginek lenni

A kárpátaljai magyar újságírókat kellemetlenül érinti, hogy az országhatáron már komoly vegzatúrának vannak kitéve, minden határátlépéskor feltartóztatják, indokolatlanul várakoztatják őket. Ha autóval próbálnak az anyaországba jönni, akár négy órát is vesztegelnek a határon, az ukrán határőrség „jóvoltából”. Nyílt titok, noha Kijev tagadja: egy évre kerültek fel ezek a magyar személyek az ukrán határszervek büntető listájára.

Közben fölröppentek hírek a magyarok Ukrajnából történő kitelepítésének szándékáról, illetve olyan tervek is, amelyek a kárpátaljai régióba idegen etnikumok betelepítésével szándékozna megváltoztatni az etnikai arányokat.

Ukrajna folyamatosan sérti a nemzetközi jogszabályokat, egyezményeket. Viktor Baloga kijevi oligarcha, korábban az ország befolyásos politikusa vetette fel ez utóbbi hagymázas elképzeléseket. Szerinte katonaság nélkül is megoldható lenne az ukrán–magyar konfliktus akképpen, hogy a magyar ingatlanokat felvásárolnák a tulajdonosaiktól. Így nem lenne „magyar kérdés” Beregszászban.

Címlapkép: illusztráció