Egyre nagyobb gondokat okoznak a szankciók Iránban

 

Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Szajed Ali Hamenei ajatollah felszólította az ország hivatalnokait, hogy sürgősen találjanak megoldást a gazdasági válságra, melyet az Egyesült Államok szankciói váltottak ki – jelentette csütörtökön a Fársz iráni hírügynökség.

Miután Donald Trump amerikai elnök májusban bejelentette: országa egyoldalúan felmondja az iráni nukleáris programról 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodást, és újra életbe lépteti a felfüggesztett szankciókat, Irán gazdasága nehéz helyzetbe került. A korlátozások első szakaszát augusztusban vezették be, és az iráni gazdaság több ágazatát is érinti.

A perzsa állam jelenlegi gazdasági nehézségeiről Hamenei így nyilatkozott: „Nincsen olyan válság, és nincsenek olyan problémák az országban, amelyeket ne tudnánk megoldani (…) A hivatalnokoknak megoldást kellene találniuk a jelenlegi gazdasági nehézségekre, és azok megoldásával ki kellene ábrándítaniuk az ellenséget.” Az ajatollah hozzátette azt is, hogy minden válságot legyőzhetnek, ha az ország egységes marad.

Novemberre várható a korlátozások második szakaszának életbelépése, mely elsősorban az iráni energetikai szektort célozza embargóval sújtva az olajexportot. Emellett az Egyesült Államok más országok vállalatait is szankciókkal fenyegeti, ha Teheránnal üzletelnek, emiatt több európai cég újra csökkentette tevékenységét Iránban. Április óta az iráni valuta, a rial 70 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben.

A 2015-ben kötött nemzetközi egyezmény többi aláírója az amerikai felmondást követően arra az álláspontra helyezkedett, hogy kitart a megállapodás mellett, amíg Irán is így tesz.