Katasztrófavédelmi gyakorlaton vett részt a Hunor mentőcsapat

 

Elkezdődött Szerbiában a NATO katasztrófavédelmi gyakorlata, amin a magyar Hunor mentőcsapat tagjai is részt vettek. A forgatókönyv szerint Belgrád térségét romba dönti egy erős földrengés és Szerbia segítséget kér a NATO-tól a mentéshez.

Román és szerb katasztrófavédők közösen szabadították ki és látták el, a gyakorlat forgatókönyve szerint egy erős földrengés után összeroncsolódott autóban rekedt embereket. 38 ország kétezer résztvevője igyekezett a lehető legjobban összehangolni a munkáját.

Magyarországot a Hunor Mentőszervezet képviseli a gyakorlaton. Tátrai János csapatvezető azt mondta: az ilyen helyszíneken minden egységnek pontosan körbeírt feladata van.

A magyarországi katasztrófavédőknek nem ismeretlen ez a terep, hiszen a 2014 májusában az Obrenovac térségét sújtó, rendkívül súlyos árvizek idején ők siettek Szerbia segítségére.

Akkor, az Obrenovac melletti Száva folyó partjánál vettek részt a magyar katasztrófavédők, nyolc embert megmentve – mondta Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezredese.

A csütörtökig tartó gyakorlatot a szerb belügyminisztérium és a NATO közösen szervezte. Az Észak-Atlanti Szövetség főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO természeti katasztrófák esetén is segít, amihez gyakorolni a kell a közös feladatvégzést.

Aleksandar Vucic szerb államfő azt mondta: bár kiváló az együttműködés a NATO-val, Szerbia katonailag továbbra is semleges marad. „Sokan azt kérdezték, mit keres itt a NATO? Miért beszélgetünk velük? Belép-e Szerbia a NATO-ba? Szerbia katonailag semleges ország. Ezt a semlegességet féltékenyen őrzi Szerbia, de az ország jól együttműködik a NATO-val, és együtt is fog működni” – mondta a szerb elnök, aki arra kérte Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt, hogy ne csökkentsék a Koszovóban állomásozó KFOR-békefenntartók létszámát, mert ezzel szerinte veszélybe kerülhet az ott élő szerb közösség.