A német politika diszkriminál a terrorelhárítás terén

 

Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a német politika kettős mércét alkalmaz a terrorelhárítás terén.

Az M1 szerdai műsorában a szakértő azt mondta, míg a szélsőjobb oldalon megjelent potenciális terrorelkövetőket letartoztatták, addig a radikális muszlim vonal lehetséges elkövetőit csak megfigyelik Németországban.

Elmondta: ez a magatartás választási időszakban kontraproduktív lesz, mert hiába helyezik kilátásba, hogy egy szélsőjobbos mit követhet el, ha az emberek azzal találkoznak, hogy pontosan az ellenkező érdekviszonyrendszer az, ami biztonságukat veszélyezteti.

Hangsúlyozta: a német terrorelhárítás mellett a hírszerző szervek évek óta úgy értékelik, hogy rendkívül rossz irányt vett a német kül- és migrációs politika, és miután véleményüket a sajtóban is hangoztatták, Angela Merkel német kancellár menesztette a német külföldi hírszerző szolgálat(BND) vezetőjét.

Földi László szerint a szerveknek kötelessége az erkölcsi értékelés, hiszen feladatuk az ország biztonságának védelme, nem pedig politikai érdekek kiszolgálása.