Tarthatatlan a helyzet a bevándorlás miatt Leszboszon

 

A görög kormány elismerte, hogy tarthatatlan és pattanásig feszült a helyzet a bevándorlás miatt a görög szigeteken. Emiatt hamarosan kétezer embert hajókkal a szárazföldre szállítanak. Magyar szempontból is fontos a döntés, mert az elmúlt három év tapasztalatai azt mutatják, azoknak a bevándorlóknak a többsége, akik kiszabadulnak a görög szigetekről, idővel a magyar kerítésnél is megjelenhetnek.

A görög Leszbosz szinte már megtelt, ugyanis a százezer lakosú szigeten már minden tizedik lakó migráns, a befogadóközpont a második legnagyobb település lett a török partoktól pár kilométerre fekvő szigeten. Leszbosz kormányzója azzal fenyegette meg a görög kormányt, hogy felszámolja a tábort, ha Athén nem segít – közölte az M1 Híradója.

A kormányszóvivő ezért kedden bejelentette, hogy a hónap végéig a 9000 fős tábor harmadát áttelepítik Görögország szárazföldi területeire.

Szinte mindennaposak a kisebb, gyakran etnikai alapú konfliktusok a lakók között, sötétedés után a sziget görög lakói nem mernek még a tábor közelébe sem menni. Drasztikusan nőtt a bűncselekmények száma Leszboszon is az utóbbi három évben.

Törökország felől közben napról napra egyre többen jönnek. Az elmúlt hétvégén majdnem ezren érkeztek, többségükben irakiak, afgánok és szírek. A görög hatóságok arra számítanak, hogy a szeptember rekordhónap lesz ebben az évben, és év végéig akár a tavalyi kétszeresére, több mint 40 ezerre is nőhet a görög szigetekre érkezők száma.

A szakértők próbálnak magyarázatot találni a leszboszi kiugró számadatokra. Vagy a török határőrizet működik kevésbé hatékonyan ezen a partszakaszon, vagy az embercsempészek arra számítanak, hogy a leszboszi tarthatatlan állapotok miatt a görög hatóságok innen majd továbbszállítanak a szárazföldre minden migránst, akik majd elindulhatnak a balkáni útvonalon Macedónián és Szerbián át a magyar vagy a horvát határra.