Szijjártó sajnálja, hogy a MOL-INA ügye beárnyékolja a két ország viszonyát

 

Interjút adott a magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán a horvát közszolgálati televíziónak (HRT), ebben kijelentette: „sajnálom, hogy a Mol-INA-ügy beárnyékolja Horvátország és Magyarország együttműködését, amely kiváló is lehetne”. Az interjú fő műsoridőben volt látható a HRT műsorán.

A politikus kiemelte: „Amennyiben csak a számokat nézzük, a kereskedelem és az együttműködés a befektetések terén virágzik. Több mint félmillió magyar tölti Horvátországban a nyári szabadságát, és amikor a horvát emberekről beszélünk, barátokként említjük őket”. Megfogalmazása szerint igazán szomorú, hogy fennáll az Mol-INA-ügy kérdése.

„Nehéz megérteni, miért van napirenden, és miért nem próbáljuk meg racionálisan és pragmatikusan megoldani” – hangsúlyozta a tárcavezető, majd hozzátette: amennyiben mégis sikerülne megoldani az ügyet, az együttműködésből horvátoknak és a magyaroknak is nem kis haszna származhatna.

Rámutatott, hogy a Mol Nyrt. a legnagyobb magyar vállalat, erős regionális befolyással rendelkezik, ezért szokatlanul fontos a magyar nemzeti érdekek szempontjából. Annak ellenére, hogy a magyar kormány kisebbségi tulajdonos a vállalatban, figyelemmel kíséri a Mol ügyleteit országszerte és Közép-Európában – jelezte. Reményének adott hangot, hogy a horvát kormány és az INA horvát olajipari vállalat meg tud állapodni a Mollal.

A magyar kormánnyal nincs szükség tárgyalásra, a horvát kormánynak a Mollal kell egyezségre jutnia, ennek ellenére a magyar kormány természetesen figyelemmel követi az eseményeket, és bízik benne, hogy az mihamarabb megoldódik – fogalmazott Szijjártó Péter. Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatóval kapcsolatban elmondta: a magyar bíróság lefolytatta ellene az eljárást. „Őszintén remélem, hogy a horvát igazságszolgáltatás ezt tiszteletben tartja. Na de nem akarok más országok belügyeibe avatkozni” – fejezte be interjúját a külgazdasági és külügyminiszter.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.