Prostituáltat gyilkolt egy szír férfi Németországban

 

Alvilági leszámolás, utcai lövöldözés Berlinben, késes gyilkosság, fiatal nők molesztálása – néhány példa az elmúlt napok bevándorlókhoz köthető hírei közül, amelyekről írt a német sajtó.A berlini parlamentben is téma az erőszakhullám.

Halott örömlányt találtak egy reptér közelében – erről írt a német Bild című lap. A cikk szerint a holttestet szerdán délután fél hatkor találták meg egy bokros területen a Hamm-Heessen-i reptér mellett. Három órával később már őrizetben volt egy 24 éves szír férfi, akit a bolgár származású prostituált meggyilkolásával gyanúsítanak. A feltételezett elkövető egyelőre nem tett vallomást.

Késsel támadtak a keresztény menekültre – szintén a Bild írt erről. A lap szerint egy 39 éves algériai keresztényt egy másik, muszlim honfitársa késelt meg. Az áldozat a lapnak elmesélte, azért menekült el hazájából, mert miután megkeresztelkedett, pokollá vált az élete, folyamatosan fenyegették, bántalmazták. Azt is elmondta, Németországban büszkén viselte a nyakában a keresztet, de hamarosan az ott élő muszlimok fenyegették, hogy megölik. Hamburgban éppen a buszra várt, amikor egy másik algériai az arcán és a száján megvágta.

Fiatal migráns férfiak a késelés kultúráját hozták magukkal – ezt mondta az M1-nek adott exkluzív interjúban a német rendőrszakszervezet elnöke. Rainer Wendt szerint sok migráns számára például teljesen természetes, hogy késsel támadnak, ha úgy érzik, hogy megsértették őket.

Nálunk egy fiú telefont kap, ha felnő, addig abban a kultúrában egy kést ajándékoznak neki – mondta az elnök. Késsel rendelkezni, és azt egy adott szituációban használni menő dolog, elég egy szóváltás, a fiatalemberek már úgy érzik, becsületükben sértették meg őket, már húzzák is elő a kést, és szúrnak – mondta Rainer Wendt.

Szintén egy késelés vezetett az utóbbi évek egyik legnagyobb vitát kiváltó ügyéhez. A kelet-németországi Chemnitzben migránsok megkéseltek egy német állampolgárt. A következő napokban tízezrek tüntettek a városban a migránsbűnözés ellen, és a közbiztonság visszaállítását követelték.

Pár nappal később Köthenben is történt egy haláleset. Ott migránsok bántalmaztak egy német férfit, aki később életét vesztette. Ott is szerveztek tiltakozó megmozdulásokat.

A két ügy a politikában is hatalmas vihart kavart, és a migráció ügye miatt újabb feszültség keletkezett a német kormánykoalícióban. Ennek ellenére Angela Merkel kancellár továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Németországnak szüksége van a tömeges migrációra, és hogy a statisztikák szerint Németország a világ legbiztonságosabb országa. Többen is hitetlenkedésüknek adtak hangot a Bundestagban, amikor a kijelentés elhangzott.

A rendőrségi statisztikák szerint igaz ugyan, hogy csökkent a bűncselekmények száma, az erőszakos bűncselekmények, például gyilkosságok, testi sértések és legkirívóbban a nemi erőszak száma ugyanakkor ugrásszerűen megnőtt. A statisztikák pedig azt is mutatják, hogy az elkövetők között egyre több a migrációs hátterű. Tavaly 447 emberölést követtek el migránsok vagy migráns hátterűek, vagyis az összes ilyen eset 16 százalékát a német lakosság 2 százalékát kitevő bevándorlók követték el.