„Rémisztő hallgatni Sargentini képtelenségeit”

 

„Rémisztő hallgatni azokat a képtelenségeket”, amelyeket Judith Sargentini, az Európai Parlament (EP) holland zöldpárti képviselője beszél „immár csaknem másfél éve”, amióta elkezdte összeállítani Magyarországról szóló jelentését – mondta kedden Kovács Zoltán a BBC közéleti és politikai műsorokat sugárzó 4-es csatornájának délelőtti hírmagazinjában.

A kormányszóvivő kijelentette: teljesen részrehajló és politikailag motivált jelentésről van szó, amelyet egy szélsőbaloldali, „akár anarchistának, balosnak is nevezhető politikai aktivista” készített. Kovács Zoltán szerint a nagy probléma az, hogy az Európai Unión belül egyes politikai erők, köztük Judith Sargentini „az ő szélsőbaloldali politikai nézeteivel együtt”, az európai értékek nevében gyakorlatilag politikai kampányt folytatnak egy olyan ország ellen, amelyet politikai okokból nem szeretnek, a tényekkel ugyanakkor nem törődnek.

Kovács Zoltán kormányszóvivő (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Kovács Zoltán, kormányszóvivő (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Arra a riporteri felvetésre, hogy Magyarországon dolgozó külföldi tudósítók munkavégzésük mind nehezebbé válásáról számolnak be, és Magyarország megítélése a sajtószabadság érvényesülése szempontjából romlott, a kormányszóvivő azt mondta, hogy ez hazugság, „hiszen most is egy külföldi rádióállomás külföldi újságírójával beszélek, és ezt rendszeresen tesszük”. Hozzátette: különösen az elmúlt nyolc évben könnyen lehetett találni néhány olyan embert, köztük újságírókat, akik nem szeretik a magyar kormányt és hamis vádakkal állnak elő, „amelyek ellen évek óta küzdünk”.

Kovács Zoltán szerint látható, hogy ezek a vádak immár „a régmúlt történelem” részei, mivel zömüket sikerült az Európai Bizottsággal és más európai intézményekkel lezajlott jogi vitákban rendezni, a többi pedig tényszerűen nem igaz, és politikai ízléseket tükröz. A kormányszóvivővel készített interjú előtt a BBC rádió megszólaltatta Judith Sargentinit is, aki elmondta: jelentése különböző problémákat tár fel a magyarországi demokráciával, a jogállamisággal, az alapjogokkal, az európai értékekkel kapcsolatban.

Judith Sargentini, Európai parlementi képviselő (Fotó: EP/Fred Marvaux)

Judith Sargentini, Európai parlementi képviselő (Fotó: EP/Fred Marvaux)

A holland EP-képviselő szerint ezekben a kérdésekben komoly romlási folyamat zajlott le Magyarországon, romlott a magyarországi demokrácia állapota, és a magyar embereknek már nincsenek ugyanolyan jogaik, mint más európai polgároknak. Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése kedden vitázik, szerdán pedig szavaz a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésről, amelyet a testület illetékes bizottságában korábban nagy többséggel elfogadtak.