Magyarország az EU további bővítését szorgalmazza

 

Stratégiai és biztonságpolitikai megfontolásokból az Európai Unió további bővítését szorgalmazza Magyarország a nyugat-balkáni államokkal – mondta a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek.

Takács Szabolcs a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon tartott előadása után telefonon közölte: Magyarország szorgalmazza, hogy Macedóniával és Albániával mielőbb kezdődjenek meg, illetve Szerbiával és Montenegróval fejeződjenek be a csatlakozási tárgyalások. Az államtitkár a gazdasági fórum egyik panelbeszélgetésén a nyugat-balkáni térség országainak képviselőivel tárgyalt az EU bővítési lehetőségeiről.

A sorrenden vitázik az unió keleti és nyugati fele

Az államtitkár szerint ebben az ügyben a visegrádi országok egyetértenek a magyar kormánnyal, a nyugat-európai országok viszont úgy vélik, hogy elsősorban az EU jövőjéről szóló vitákat kell megnyugtatóan lezárni.  Ezek közé tartozik a Brexit és a migrációs válság, a bővítéséről csak ezt követően indítanák el a tárgyalásokat – mondta. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a magyar kormány pont azért támogatja a nyugat-balkáni államok felvételét, mert kulcsszerepük van a szárazföldi migrációs útvonalak ellenőrzésében.

Takács Szabolcs elmondta, hogy a szerdai tárgyalás központi témája a koszovói és a szerb kormány között felmerült területcsere volt, amely rendkívül érzékeny kérdés. Ugyanakkor ez az ügy is jelzi, hogy ha a nyugat-balkáni államok ilyen súlyos politika döntést tudnak hozni, és azt végre is tudják hajtani, akkor készen állnak a csatlakozásra – tette hozzá.

Kiemelte, amennyiben a területcseréről olyan megoldás születik, amelyet a szerb és a koszovói kormány teljes mértékben támogat, és a döntés összhangban van a nemzetközi jog szabályaival, akkor azt Magyarország támogatja. A területcsere pontot tehet a Belgrád és Pristina között több éve feszülő konfliktus végére, ami eddig a csatlakozási tárgyalásokat is nagyban nehezítette – közölte.  Ugyanakkor megjegyezte, hogy a területcserét ellenzők attól tartanak, hogy a szerb-koszovói megállapodás például szolgálhat másoknak is.

Szerbia 2025 célja Budapestnek

Az államtitkár elmondta, Magyarország arra törekszik, hogy Montenegró és Szerbia 2025-re teljes jogú tagja legyen az Európai Uniónak. A bővítés további lépéseiről megjegyezte, hogy a Tanács döntése értelmében 2019-ben Macedóniával és Albániával is megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások.

Hangsúlyozta, Európa akkor lesz teljes, ha valamennyi európai identitással, kultúrával és hagyománnyal rendelkező nép az Európai Unió tagjává válik, a magyar kormány pedig mindent megtesz ennek érdekében.