Megszámolták, hány millió venezuelai hagyta el az országot

 

A politikai és gazdasági válság következtében 2014 óta mintegy 2,5 millió venezuelai menekült el hazájából – közölték szakértők Quitóban a venezuelai menekültválságról megrendezett kétnapos tanácskozás hétfői megnyitóján.

Az ecuadori fővárosban tartott konferencián 13 latin-amerikai ország – Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Costa Rica, a Dominikai Köztársaság, Ecuador, Peru, Mexikó, Panama, Paraguay és Uruguay – , valamint számos nemzetközi szervezet képviselteti magát.

“Láthatóvá kell tenni a válságot és gazdasági segélyt kell folyósítani” a menekülteket befogadó államoknak és maguknak az embereknek is – jelentette ki Andres Teran ügyvivő ecuadori külügyminiszter a tanácskozáson, amelyen Venezuela azonban nem volt jelen, tekintettel arra, hogy Caracas tagadja állampolgárai tömeges kivándorlását.

A tanácskozás szervezői szerint a menekültáradat drámai mértéket öltött az idén. Csak a szomszédos Kolumbiában hozzávetőleg egymillió venezuelai állampolgár tartózkodik. A kétnapos konferencia végén a résztvevők közös zárónyilatkozatot fogadnak el.

Venezuelát évek óta súlyos társadalmi, belpolitikai és gazdasági válság sújtja. A szinte kizárólag kőolajszármazékokat exportáló dél-amerikai ország gazdasága az olaj árának esése miatt évekkel ezelőtt összeomlott.