Orbán Viktor személyesen válaszol a Magyarországot ért támadásokra

 

Személyesen vesz részt Orbán Viktor az Európai Parlamentben a Sargentini-jelentésről szóló vitában szeptember 11-én, Strasbourgban. A Magyarországot elítélő jelentés már több mint egy éve készül, a zöldpárti Judith Sargentini szerint a jogállamisági problémák miatt be kellene vetni Magyarország ellen a legszigorúbb büntetést, az úgynevezett uniós atomfegyvert.

Az Európai Parlament tavaly májusban döntött arról, hogy készüljön egy jelentés a magyar jogállamiságról. A vizsgálattal és a dokumentum elkészítésével Judith Sargentinit bízták meg. A holland zöldpárti képviselő a migráció egyik legelszántabb szószólójának számít Brüsszelben.

Egy korábbi Twitter bejegyzésben arról is írt, hogy 10 éve működik együtt Soros György alapítványaival, saját bevallása szerint eredményesen. Felszólalásaiban többször bírálta a magyar kormányt, legfőképpen annak migrációs politikáját.

Szerinte Magyarországon bezárják a menekülteket és támadásoknak teszik ki őket. Az ország elhagyta a demokrácia útját, de a hetes cikkely szerinti eljárással vissza lehetne kényszeríteni – mondta korábban Judit Sargentitni.

Egy éven keresztül készült a jelentés

A nyíltan bevándorláspárti képviselő egy éven keresztül készítette a Magyarországról szóló jelentést. Ez idő alatt több nemzetközi és hazai civil szervezettel is egyeztetett. A közzétett lista szerint azonban, szinte csak ellenzéki sajtóorgánumokat és a Soros Györgyhöz köthető, valamint a migrációt támogató szervezeteket kérdezett meg.

Az Európai Parlament által közreadott képen Judith Sargentini, a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja holland tagja felszólal a Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti képviselő által készített, a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentésről folytatott vitán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2013. július 2-án. (MTI/EP/Fred Marvaux)

Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő (Fotó: MTI/EP/Fred Marvaux)

Januárban Budapestre is ellátogatott, de arra a kérdésre, hogy milyen szempontok alapján írja meg a jelentést, akkor nem adott választ a Híradónak. A tavaszi viták során ezután többször is azt hangoztatta, hogy Magyarországot meg kell büntetni.

Utolsó és elkeseredett kísérlet a jelentés

A jelentést a képviselők többsége végül idén júniusban meg is szavazta. Egyetértettek azzal, hogy Magyarország ellen az uniónak meg kellene indítania a végső esetben szavazatmegvonással járó hetes cikkely szerinti eljárást.

„Nem vitás, hogy ezt a figyelmet és ezt az elmarasztalási kísérletet Magyarország azzal vívta ki, hogy elsőként lépett fel a bevándorlással szemben” – a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a Sargentini jelentés a mostani Európai Parlament bevándorláspárti erőinek utolsó, elkeseredett kísérlete arra, hogy Magyarországot megbüntessék.

Gulyás Gergely kiemelte, a dokumentum hemzseg az olyan kifogásoktól, amelyekről hazánk korábban már megállapodott az Európai Bizottsággal. Hozzátette, a jelentés szeptember 11-én kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz, hogy megvédje Magyarországot az alaptalan és igazságtalan támadásoktól.