Visszaszorulnak a robbantásos merényletek

 

A robbantásos merényletek visszaszorulása elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megerősödött az európai titkosszolgálatok együttműködése, technikai és humán háttere – jelentette ki Gyarmati István az M1 pénteki műsorában.

A biztonságpolitikai szakértő közlése szerint, ezért szaporodtak el a kisebb szervezést igénylő és általában magányos támadók által elkövetett gázolásos merényletek, ám ezek nem követelnek annyi áldozatot, mint a robbantások. Arról is szólt, hogy a terrorszervezetek egyre inkább Észak-Afrikába, elsősorban Líbiába helyezik át a székhelyüket, azt követően, hogy helyreállni látszanak a Közel-Kelet államai.


A terroristáknak az az ideális otthon, ahol nem működik az állam – tette hozzá Gyarmati István. A Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában a Törökországnak Katar által felajánlott 15 milliárd dolláros segítséget úgy értékelte, hogy „most jött el a fizetés időpontja”, ugyanis évek óta több ezer török katona állomásozik Katarban, amely Irán-barátsága miatt szembekerült Szaúd-Arábiával.

Ez nem segíti az amerikai-török viszonyt, mert az egyesült államok legfőbb problémája éppen Irán – mondta Gyarmati István.