„Terrorgyanús incidens”: autó csapódott a brit parlamentet védő kordonba

 

Több biciklist elütött, majd a brit parlamentet védő acélbeton elemeknek csapódott egy ezüst színű autó Londonban – közölte több szigetországi sajtóforrás. A férfit a rendőrség őrizetbe vette. Hivatalos jelentések szerint két embert ápolnak kórházban.

Egy embert őrizetbe vettek, a The Telegraph online portálja szerint a rendőrség terrortámadásoknál használt kordont vont a parlament épülete köré, egyúttal további utcákat zárt le a brit fővárosban, miután egy személyautó – több biciklis elgázolása után – a brit parlament védműveibe csapódott.

Korábban a BBC-nek egy névtelenül nyilatkozó szemtanú szándékosnak írta le az esetet, ezt egy másik szemtanú megerősítette, szerinte „felgyorsult az autó”, mielőtt a védőelemeknek csapódott volna, és úgy látta, nem volt elől rendszámtáblája.

Egy éppen arra járó tudósító felvette, ahogy megérkeznek a gyorsreagálású rendőri egységek:

 

Hasonlóról számolt be a BBC egyik munkatársa, aki szerint az „ezüst színű autó az úttest rossz oldalán haladva lámpára várakozó biciklisek közé csapódott, majd visszatolatva megfordult, és sebességet gyűjtve” nekicsapódott a betonkordonnak, amelyet az autós támadások kivédésére szereltek fel.

Rendőr a londoni parlament épülete közelében, ahol biztonsági kordonokba hajtott egy autó (Fotó: MTI/AP/Alastair Grant)

Rendőr a londoni parlament épülete közelében (Fotó: MTI/AP/Alastair Grant)

Magyar idő szerint fél 11 körül arról twittelt a londoni rendőrség, hogy a Scotland Yard terrorelhárító részlege vezeti a vizsgálatot amellett, hogy nyitva hagynak más lehetőségeket is.

A The Telegraphnak nyilatkozó szemtanú szerint legalább egy biciklist ápolnak a mentők, később a londoni mentőszolgálat bejelentette, két sérültet ápolnak kórházban.
Nincs súlyos sérültje az incidensnek. Az autóból a támadás után füst szállt fel – jelentette a The Telegraph.

Arról is beszámoltak, hogy kiürítették a brit parlament épületét, a környező teret, valamint a Millbankot és a Victor Tower Gardent lezárták, és a rendőrség nem sokkal – magyar idő szerint– fél tíz utáni közlése alapján a Westminster metróállomást is lezárta.

Elterelték a forgalmat a parlament környékéről, a hatóságok szerint a munkába igyekvőknek ezért kerülőutat kell tenniük – jelentette a BBC online portálja.

A nyomozást a londoni rendőrség országos hatáskörű terrorelhárító és különleges műveleti szolgálata vezeti. Neil Basu parancsnok sajtótájékoztatón közölte: tekintettel arra, hogy úgy tűnik, az autós szándékosan cselekedett, továbbá a helyszínre és az incidens jellegére, terrorgyanús incidensként kezelik az ügyet.

A parlament melletti Westminster hídon tavaly márciusban gázolásos és késeléses merényletet követtek el, amelyben az elkövetővel, a brit Khalid Masooddal együtt hatan haltak meg, köztük egy rendőr, és több mint ötvenen megsérültek. A hatóságok szerint a terrorcselekmény iszlamista indíttatású volt.

Rendőrségi szalaggal lezárt terület a londoni parlament épülete közelében. (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)

Rendőrségi szalaggal lezárt terület a londoni parlament épülete közelében (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)

Emiatt és a többi londoni terrortámadás miatt a brit parlament épületét a szokásosnál is szigorúbban védik, ezért történhetett meg, hogy beszámolók szerint percekkel az események után már őrizetben is volt az ezüst Ford férfi sofőrje.

A gyanúsított egy húszas évei végén járó férfi, aki a terrorelhárítási parancsnok tájékoztatás szerint egyedül volt az autóban.

Videón a londoni autós támadás:

Korábbi helyszíni tudósítások szerint a gázolót bilincsben vezették el, a rendőrség tájékoztatása szerint egy dél-londoni kapitányságon őrzik, de egyelőre nem működik együtt a hatóságokkal. Fegyvert nem találtak az ezüst színű Ford Fiestában, a jelek szerint a férfinak társa sem volt a helyszínen.

Az incidens után Theresa May kormányfő és Sajid Javid belügyminiszter egyaránt méltatta a rendőrséget, amiért rendkívül gyorsan cselekedett. Kifejezték együttérzésüket a sérültekkel. Az incidens miatt kedd délutánra összehívták a brit kormány rendkívüli helyzetekben tanácskozó testületét (COBRA).